-
A szobában!
- Te jó ég.. mi történt itt?!
- Mentőket!! GYORSAN!!
- Mi ez a rengeteg vér..?
- Kanalazzátok össze a pasit! – lábdobbanások, kiáltások.
- Ennek se lesz már boldog élete…
- Fél pillanat, kirókázom a belemet. Egy tíz perc. – Anthony üres tekintettel mered maga elé, keze csupa vér, lábai előtt felesége és gyermeke holtteste hever. Fülében még halálsikolyuk cseng, gondolatai hörgéseiktől visszhangzanak. Valaki benyúl a hóna alá, talpra segíti, és az arcába tekint.
- Kirkland ezredes, térjen észhez! Szükségünk van magára. – Kirkland nem válaszol. Ajkai némán mozognak, szavakat próbál formálni.
- Tessék…? Nem értem! – az őt faggató fiatal zsaru lágyan pofozgatja, minden szót megpróbál kihúzni belőle – kevés sikerrel.
- Hagyja, Hopkins. Vigyük be az őrsre, kávét és takarót neki. Készüljenek fel a legrosszabbra, ki fog borulni. Fegyvert elvenni tőle. Jobb félni, mint megijedni. – Hopkins kézen fogja és kitámogatja a horrorházból. Egy rendőrmobilba ülteti, az anyósülésre, ő maga is beül, bal kezével Anthonyét fogja, vigasztalni próbálja. Az út alatt mindvégig Hopkins beszél, megállás nélkül; oldani akarja a feszültséget, a csendet, a sokkot. Kirkland gyomra kavarog, homlokán izzadság gyöngyöz. Szemeit lehunyja, de a képek minduntalan felszínre törnek. Hopkins elengedi a kezét, zsebkendőért kutat a kesztyűtartóban. Szemét le sem véve az útról, letörölgeti az orv könnycseppeket Anthony arcáról. Szíve fájdalmasan megdobban attól, hogy ilyen gyengének látja az ezredest. Kemény kötésű katonának ismerte meg, mikor még fiatalabbak voltak. Öt éve látták egymást utoljára – legjobb barátok voltak. De most megtörni látja, ahogy a lelke is összezsugorodik, majd elpukkan a fájdalomtól. Félrerántja a kormányt egy az útra kiugró fekete macska elől. Felsóhajt, s bekanyarodik az őrsre vezető utcába. Leállítja a motort, kiszáll, kisegíti Kirklandet. Benyomja a riasztót, kézen fogja a férfit és bevezeti. Egyenesen az irodájába viszi, ahol egy bögre gőzölgő kávét nyom az ujjai közé. Takaró hiányában a saját kabátját teríti a hátára, leül vele szemközt.
- Kérem, mondja el, mi történt. – reményei szerint Kirkland mindent elmond majd részletesen. Erre az ezredes rácáfol, ajkait összeszorítja, nem szól semmit. Tartása laza, feje előrebukik, a bánat láthatóan emészti. A félelem, a gyötrelem, a lelki fájdalom fogva tartja a lelkét, nem engedi, hogy egy pillanatra is kitörjön a fojtó szorításból…
- Kérem… mondja el, mi történt. – ismétli Hopkins, előrehajol az asztal fölött, megpróbál a férfi szemébe nézni. Rideg ellenállásba ütközik. Feláll, halk léptekkel az ezredes mellé sétál – megöleli. Anthony válla megremeg, elfojt egy sóhajt.
- Tony, mondja el, mi történt.. – Hopkins papagájnak érzi magát. Anthony egyre csak rázza a fejét, a még mindig véres kezét nézi, szeméből merész könnycseppek buggyannak. Ujjai elernyednek, kipottyan a bögre a markából – apró szilánkokra zúzódik szét, a kávé ezerfelé fröccsen. Hagyj békén, Thomas… Kérlek, hagyj békén, hallgass el!!, gondolja Kirkland. Kezei megremegnek, ökölbe szorulnak. Hangos vagy, zavaró. Nem hallom tőled a saját gondolataimat! Kirkland lerázza magáról Hopkins ölelését. A lányom és a feleségem is hangos volt. Megbűnhődtek érte. Feláll, pillantása körbesiklik az irodában. Hopkins sokáig szólongatja, mígnem Anthony támadásba lendül. Gyomorszájon rúgja, a földre löki. Felkap a földről egy nagyobbacska szilánkot, rákulcsolja ujjait. Lovaglóülésben ráhelyezkedik a rémült Thomasra, akinek kiáltani sincs ideje, midőn lesújt Kirkland keze. A hang bennreked a torkában. Kirkland mélyen belemártja a mellkasába a bögreszilánkot, a vér az arcára fröccsent. Hideg közönnyel öldököl, karja újra meg újra lecsap. Thomas testében már alig van élet.
- Maga mit csinál? – hangzik odakintről egy rendőr hangja. Anthony keze megáll a levegőben, ujjai közül kihullik a véres eszköz. Feje gépiesen, szaggatottan fordul a hang forrása felé. Szemében téboly szikrája lobban. Feláll, karjait maga elé emeli, nekilendül. Kiugrik az üvegajtón, ledöntve a lábáról a rendőrt. A férfi ordít egyet, fájdalmában megbénul a teste. Kirkland feltérdel, majd talpra áll. Körbepillant, akár egy vadászó puma, futásnak ered. Kávézó járőröket borít fel, kirobban az utcára. Fujtatva rohan végig a főúton, át a kereszteződésen, be a sikátorokba. Falnak ütközik; nincs hová mennie. Egy kóbor kutya szaglászik körülötte. Rámorog, midőn Kirkland két lépést tesz előre. A sikátor bejáratát eltorlaszolják – egy járőr autója állja Anthony útját.
- Anthony Kirkland, ezennel letartóztatjuk két ember életének kioltásáért, továbbá egy férfi bántalmazásáért! – egy nő száll ki a kocsiból, odalejt Anthonyhoz, s amilyen kecses, olyan erővel löki le a földre Kirklandet. Kezeit hátrafeszíti, bilincsbe veri.
- Bármi, amit mond, felhasználható maga ellen a tárgyaláson. – Kirkland nem szól semmit; szemeit lehunyja, s valami kattan. Az ujjára felhúzott gyűrűre egy gombnyomásra működésbe lépő bomba van elrejtve. Már csak másodpercek vannak hátra. …5… 4… 3… 2… 1…
Vakító robbanás, minden elpusztul, elporlad – az élet utolsó szikrája is kihúny.
- Te jó ég.. mi történt itt?!
- Mentőket!! GYORSAN!!
- Mi ez a rengeteg vér..?
- Kanalazzátok össze a pasit! – lábdobbanások, kiáltások.
- Ennek se lesz már boldog élete…
- Fél pillanat, kirókázom a belemet. Egy tíz perc. – Anthony üres tekintettel mered maga elé, keze csupa vér, lábai előtt felesége és gyermeke holtteste hever. Fülében még halálsikolyuk cseng, gondolatai hörgéseiktől visszhangzanak. Valaki benyúl a hóna alá, talpra segíti, és az arcába tekint.
- Kirkland ezredes, térjen észhez! Szükségünk van magára. – Kirkland nem válaszol. Ajkai némán mozognak, szavakat próbál formálni.
- Tessék…? Nem értem! – az őt faggató fiatal zsaru lágyan pofozgatja, minden szót megpróbál kihúzni belőle – kevés sikerrel.
- Hagyja, Hopkins. Vigyük be az őrsre, kávét és takarót neki. Készüljenek fel a legrosszabbra, ki fog borulni. Fegyvert elvenni tőle. Jobb félni, mint megijedni. – Hopkins kézen fogja és kitámogatja a horrorházból. Egy rendőrmobilba ülteti, az anyósülésre, ő maga is beül, bal kezével Anthonyét fogja, vigasztalni próbálja. Az út alatt mindvégig Hopkins beszél, megállás nélkül; oldani akarja a feszültséget, a csendet, a sokkot. Kirkland gyomra kavarog, homlokán izzadság gyöngyöz. Szemeit lehunyja, de a képek minduntalan felszínre törnek. Hopkins elengedi a kezét, zsebkendőért kutat a kesztyűtartóban. Szemét le sem véve az útról, letörölgeti az orv könnycseppeket Anthony arcáról. Szíve fájdalmasan megdobban attól, hogy ilyen gyengének látja az ezredest. Kemény kötésű katonának ismerte meg, mikor még fiatalabbak voltak. Öt éve látták egymást utoljára – legjobb barátok voltak. De most megtörni látja, ahogy a lelke is összezsugorodik, majd elpukkan a fájdalomtól. Félrerántja a kormányt egy az útra kiugró fekete macska elől. Felsóhajt, s bekanyarodik az őrsre vezető utcába. Leállítja a motort, kiszáll, kisegíti Kirklandet. Benyomja a riasztót, kézen fogja a férfit és bevezeti. Egyenesen az irodájába viszi, ahol egy bögre gőzölgő kávét nyom az ujjai közé. Takaró hiányában a saját kabátját teríti a hátára, leül vele szemközt.
- Kérem, mondja el, mi történt. – reményei szerint Kirkland mindent elmond majd részletesen. Erre az ezredes rácáfol, ajkait összeszorítja, nem szól semmit. Tartása laza, feje előrebukik, a bánat láthatóan emészti. A félelem, a gyötrelem, a lelki fájdalom fogva tartja a lelkét, nem engedi, hogy egy pillanatra is kitörjön a fojtó szorításból…
- Kérem… mondja el, mi történt. – ismétli Hopkins, előrehajol az asztal fölött, megpróbál a férfi szemébe nézni. Rideg ellenállásba ütközik. Feláll, halk léptekkel az ezredes mellé sétál – megöleli. Anthony válla megremeg, elfojt egy sóhajt.
- Tony, mondja el, mi történt.. – Hopkins papagájnak érzi magát. Anthony egyre csak rázza a fejét, a még mindig véres kezét nézi, szeméből merész könnycseppek buggyannak. Ujjai elernyednek, kipottyan a bögre a markából – apró szilánkokra zúzódik szét, a kávé ezerfelé fröccsen. Hagyj békén, Thomas… Kérlek, hagyj békén, hallgass el!!, gondolja Kirkland. Kezei megremegnek, ökölbe szorulnak. Hangos vagy, zavaró. Nem hallom tőled a saját gondolataimat! Kirkland lerázza magáról Hopkins ölelését. A lányom és a feleségem is hangos volt. Megbűnhődtek érte. Feláll, pillantása körbesiklik az irodában. Hopkins sokáig szólongatja, mígnem Anthony támadásba lendül. Gyomorszájon rúgja, a földre löki. Felkap a földről egy nagyobbacska szilánkot, rákulcsolja ujjait. Lovaglóülésben ráhelyezkedik a rémült Thomasra, akinek kiáltani sincs ideje, midőn lesújt Kirkland keze. A hang bennreked a torkában. Kirkland mélyen belemártja a mellkasába a bögreszilánkot, a vér az arcára fröccsent. Hideg közönnyel öldököl, karja újra meg újra lecsap. Thomas testében már alig van élet.
- Maga mit csinál? – hangzik odakintről egy rendőr hangja. Anthony keze megáll a levegőben, ujjai közül kihullik a véres eszköz. Feje gépiesen, szaggatottan fordul a hang forrása felé. Szemében téboly szikrája lobban. Feláll, karjait maga elé emeli, nekilendül. Kiugrik az üvegajtón, ledöntve a lábáról a rendőrt. A férfi ordít egyet, fájdalmában megbénul a teste. Kirkland feltérdel, majd talpra áll. Körbepillant, akár egy vadászó puma, futásnak ered. Kávézó járőröket borít fel, kirobban az utcára. Fujtatva rohan végig a főúton, át a kereszteződésen, be a sikátorokba. Falnak ütközik; nincs hová mennie. Egy kóbor kutya szaglászik körülötte. Rámorog, midőn Kirkland két lépést tesz előre. A sikátor bejáratát eltorlaszolják – egy járőr autója állja Anthony útját.
- Anthony Kirkland, ezennel letartóztatjuk két ember életének kioltásáért, továbbá egy férfi bántalmazásáért! – egy nő száll ki a kocsiból, odalejt Anthonyhoz, s amilyen kecses, olyan erővel löki le a földre Kirklandet. Kezeit hátrafeszíti, bilincsbe veri.
- Bármi, amit mond, felhasználható maga ellen a tárgyaláson. – Kirkland nem szól semmit; szemeit lehunyja, s valami kattan. Az ujjára felhúzott gyűrűre egy gombnyomásra működésbe lépő bomba van elrejtve. Már csak másodpercek vannak hátra. …5… 4… 3… 2… 1…
Vakító robbanás, minden elpusztul, elporlad – az élet utolsó szikrája is kihúny.
