Megfogadtam. Megfogadtam és nem tartottam be, pedig megígértem. Elkéstem, már rég késő. És az, hogy sírok semmit sem tesz jóvá. Már késő, nem rohanhatok oda hozzád bőgve és kérhetem a bocsánatodat. Csend van. Sötét este. Csak az eső kopog az ablakon. Egyre jobban kopog, mintha ő is azt mondaná, mintha ő is csak szidni tudna. És igaza van. Mindenért csak magam hibáztathatom. Ha a fogadalom nem lett volna elég, barátok voltunk, az istenért!
Sírok. Akkor is bőgtem miközben futottam hazafelé. A fájdalom a szívemben elviselhetetlen. Ordítanék, verném a fejem a falba, csak, hogy tompítani tudjam ezt az érzést. Innék, vedelnék, mint egy alkoholista, csak, hogy el tudjak felejteni mindent. Hogy még csak a homályos foszlányok se legyenek meg. Megtehetném. De minek? Jobbá nem teszek semmit. S mihelyst kijózanodom az emlékek újra elő fognak jönni.
Felsírtam. A vállam és a hátam vadul rázkódott. A sírástól forró homlokom nekitámasztottam a hideg ablkanak ami az utcra nézett. Ahogy a sötétben láttam az arcom az üvegen, nem éreztem mást magam iránt csak gyűlöletet. Késő visszamenni. Az ember ezt nem érzékeli, azt, hogy késő... Csak akkor amikor már tényleg nem tud mást tenni. Csak akkor érzed, hogy késő.. végleg elkéstél.
A rendőrautók szirénája ide csak halkan hallatszott fel, de a lámpa az élesen hasította át a sötétséget. Mentősök is ott vannak. Egy mocsok vagyok. A szívemet mardosó fájdalom már mindig ott lesz. Mintha ezer kést döfnének volna át rajtam. A mellkasamat markolom, mintha a bennem verdeső fájdalmat tompítani lehetne.
Megfogadtuk egymásnak nagyon régen, hogy mindig ott lezsünk és védeni fogjuk egymást. Ma meg mintha ez az egész semmisé vált volna a veszekedéssel. Veszekedtünk. Ez a szó mint a méreg folyik szét a véremben, át az egész testemen.
A düh magam iránt és mérhetetlen szomorúság árasztja el mindenemet. Akármennyit sírok a könyekkel egyik érzés sem fog távozni.
Veszekedtünk. Ha ez nem is lenne elég az egész miattam volt. Beszélgettünk és aggódott értem. Tettem rá egy elég bunkó megjegyzést, ezen indult mindent. Mérges voltam rá. Én voltam mérges rá! Most ez az egész mérhetetlen hülyeségnek tűnik. Pegig akkor az egészet nem így fogtam fel. A végén már lögdöstük egymást. Mérges voltam rá és minden bizonnyal ő is rám. Erőset löktem rajta. Túl erőset. Kitántorodott az útra, egy kamion elé. Hogy lehettem ekkora balfék! Hogy még ott is hagytam! Ahogy odagyűltek az emberek nem akartam a kérdések kerezttüzében állni. Egyszerűen elfutottam. Itt volt a házam nem messze. Mindenki kiabálta, hogy meghalt, és senki sem vette észre, hogy én elfutottam.
Bocsánatot kérnék tőle. De már késő. Ha élne, biztos nem bocsátana meg. Eldobnám az életemet is magamtól, csak, hogy azt hallhassam, nem a te hibád, vagy hogy csak egyszerűen visszatérjen az életbe.
De ez lehetetlen. Nem tehetek érte semmit. megszegtem a fogadalmam és ott hagytam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése