Nana: Elveszett angyalok

Sötét honolt az erdőben mindenhol. Csak a kék ég és a csillagok világítottak halványan. A fenyőknek így csak a fekete sziluettje látszódott. Hirtelen egy fehér szempár meredt a távolba. Akkor nyíltak ki, hiszen sokáig csukva voltak. A tehetetlenség, a tanácstalanság, tartotta csukva őket. De ott annak az erdőnek a közepén ijesztőnek hatott az a két fehér pont. Hirtelen már nem csak a két fehér szem világított, hanem a lény mögött kettő nagy fehér folt. Abban a sötétben jobban kell mereszteni a szemet, hogy az ember fia meglássa, hogy mi is az a kettő fehér folt. Angyalszárnyak. Kettő teljesen hamisítatlan és igazi szárny. Hatalmasak.
Ahogy a szárnyak, egy kicsit visszaverték azt a csöpnyi fényt amit a csillagok árasztottak, megvilágította egy picit az angyal testét, kinézetét. Hosszú, hullámos barna haj, barnás bőr, testhez simuló, barna selyem szalagokból varrt ruha. A feje fölött élettelenül pislákolt még egy picit a glóriája, tompa fényt árasztva magából. Bőrén enyhe horzsolások látszódtak, amiket a sötétben alig lehetett kivenni.
Az angyal lassan felhúzta az egyik lábát a sziklára amin ült. Hátratámasztotta a kezét, és kihúzta magát. Némán kezdte kémlelni az eget, fájdalmas tekintettel. Egy hullócsillagot látott az égen. Gyorsan elkapta a tekintetét. A földet kezdte pásztázni miközben lázasan járt az agya, azon, hogyan juthatna haza.
Fönt a mennyben dúlt a harc. A pokol ördögei felmásztak a mennybe, hogy azt megszerezzék maguknak. Az angyalok harcra keltek ellenük. Az angyalok hatalmas lángoló, szikrázó kardokat lóbáltak az ördögök felé. Voltak akik hátrébb tüzes nyilakat lőttek Lucifer seregére, vagy csillagokat dobáltak. A rosszak mérgezett vasvillákkal támadták az angyalokat. Égő szenet dobáltak. Talán először szennyezte vér a mennyországot. Egyaránt fekete és vörös.
Voltak elrontott lépések. Hiába nagyok azok a szárnyak, egy egy rossz döntés, és egyensúlyvesztve esnek le angyalok az égből. Az emberi szemnek, fénylő pontok csak, amik egy darabig suhannak az égen aztán eltűnnek. Addig fénylenek, míg a glóriájuk élénken világít. És, ez az angyal aki itt ült az erdő közepén, így esett le. Hirtelen lépett félre, hátraesett, és zuhant, zuhant. Kétségbeesetten próbált belemarkolni valamibe, de a keze nem talált semmit. A szárnyai, mintha nem akartak volna működni. Összeragadtak a ragacsos ördögvértől. A fekete lé még most is ott máladozott a hatalmas, fehér szárnyakon.
Végül itt kötött ki, egy hatalmas sötét erdőben. A glóriája alig pislákolt.
Hirtelen a feje fölött 2 hullócsillag tűnt fel. Legalábbis az ember hullócsillagnak gondolná őket.
Ezen az angyalon kívűl még sok más volt szerteszéjel a Földön. Angyalunk ijedten bámult fel az égre, mikor a hideg derengést vérvörös forroság fogalta el. A Hold fehérsége eltűnt, helyette vörös lett. Forróságot árasztott magából. Körülötte ezernyi hullócsillag járt táncot az égen.

Hatalmas hullámok csaptak fel a tengerből kimagasodó sziklára. Hatalmas szárnyak takarták a kövön heverő angyalt. Haja csatakosan tapadt az árcára, szárnyai teljesen használhatatlanok voltak a víztől és a vértől. Hatalmas csobbanás hallatszott mellette. Nehezen támaszkodott rá a kezeire, elfordította a fejét a hang irányába. Gey angyal dugta ki fejét a habok közül. Arcáról még a tenger sós vize sem tudta lemosni a démoni vért.
Mintha robbanás hallatszott volna. Forró fény kezdett világítani. A Hold vörösen kezdett ragyogni. A két angyal ijedten nézett körbe. Glóriájuk egy utolsó erőfeszítéssel villantott egyet majd kihúnyt. Eltűnt. Riadt pillantásokat váltottak egymást közt. Újabb csobbanás hallatszott, majd még egy. Egyre több, ahogy az angyalok hullottak a végtelen vízbe.

Az erdő közepére, a fák közé is eljutott a vörös Hold fénye. Az angyal glóriája végleg eltűnt. Hatalmas recsgés-ropogás. Lehajtott fejjel, az utolsó energiáját felhasználva egy szőke angyal botorkált a szikla mellé. Egy-két fa dőlt ki a hatalmas súlytól, amit az angyalszárnyak jelentettek neki. Több isteni teremtény esett a fák közé, összetörve az ágakat.
Vége, mindennek.