- Nyugi van, öcskös. - vigyorgott a mellette ácsorgó Demetrius. Öccse arcvonásai megkeményedtek, szemében gyűlölet lángolt.
- Láttam, amint éhesen néz rá! Szinte hallottam, ahogy nyeldekel izgalmában!
- Meg kell hagyni, jó illata van a csajnak. Szívesen megkóstolnám a vérét... - ahogy ezt kimondta, Nero megmasszírozta a hasfalát egy ízlésesen
megkoreografált rúgással. Demetrius a szemközti falnak csapódott, kiköpött egy adag vért, de nem esett baja. Lehúzta izmos hasára fekete
ingjét, s öt ujjal beletúrt éjsötét hajába. Szemében elégedettség csillogott. Már sok éve, hogy minden nap sikerül kihoznia a sodrából az amúgy
szelíd bárány lelkű öccsét, mindig megkapja a neki járó büntetést érte. De élvezi, ahogy a gyűlölet túlteng a levegőben... a szikrái szinte
megcsípik az arcát.
- Az a mocskos rohadék! Fékezhetné magát! Tudja jól, hogy Adriana védelmezője vagyok, mégis a nyálát csorgatja rá, s lopva mindig végigsimít
a fenekén, és karcolásokat ejt a nyakán, és a vérét szagolgatja... undorító!
- Nero, vámpír. Mit vártál tőle?
- Mondja ezt egy tisztavérű vérszopó! - hörrent Nero.
- Mintha te nem az lennél.
- Én nem vagyok az. Csak félvér. Nem ugyanaz!
- Attól függetlenül mindig hallom, ahogy megkordul a gyomrod, mikor vérplazmát látsz a kezemben.
- Ne keverj össze magaddal!! - Nero dühösen meredt bátyjára, aki felkapott az asztalról egy almát, dobálgatni kezdte. Elhajította az almát, s egy
ugrással annak útjában termett, hogy elkapja. Amint ujjai rázárultak a gyümölcsre, kitátotta száját, s előtűntek hófehér szemfogai. Nero elhűlve
nézte fivére ügyködését. Demetrius beleharapott az almába, s szürcsölni kezdte a levét. Hirtelen elfintorodott, s egy laza mozdulattal eldobta a
megcsonkított ételt. Az alma nagy kongással a fémkukában landolt, pörgött kettőt, majd eldőlt. Demetrius lassan kisétált a nappaliból, belötyögött
a spejzba, és felnyitott egy hűtőszekrényt a sok közül. Odabent vérplazmák sorakoztak, vércsoport jelzésekkel ellátva. Elkapott egy A variánst,
letépte róla a kupakot, az ajkaihoz közelítette a zacskó száját, és halkan kortyolt belőle. Teste megremegett, annyira ízlett neki a vér. Mindig is
imádta... mikor kiürítette a zacskót, bedobta a kukába azt is, és megivott még egyet. Nero utánament, az ajtófélfának dőlt, és igyekezett
megbarátkozni a látvánnyal.. a vérivással... hónapok óta nem nyúlt a nedűhöz, és érezte, ahogy az erő fokozatosan száll ki a testéből. Gyomra
hangosan megkordult, Nero nyeldekelt, homlokán izzadtságcseppek ütköztek ki. Demetrius felé pillantott, szájzugában apró mosoly bújkált.
Kivett egy AB-s csoportú vérzacskót, és odadobta öccsének. Nero éhesen kapott a vér után, s amint megkaparintotta eszelősen, szaggatta le a
kupakot róla. Amint hozzájutott, hevesen kortyolta, annyira, hogy egyszer félrenyelt, és a tüdejébe jutott az az egyetlen bűnös korty. Demetrius
kárörvendően figyelte öccse fuldoklását, majd egy rongyot adott a kezébe, hogy a félvér letörölhesse a vért a szájáról.
Adriana idegesen toporgott az osztály ajtaja előtt, nem mert bemenni, ugyanis húsz perc késésben volt. Az óra már javában folyt. Úgy döntött, leül
a terem ajtaja melletti padra, s megvárja, míg az óra véget ér. Leült, táskáját az ölébe kapta, s elővette kedvenc könyvét. Olvasgatni kezdett, és a
percek homokszemekként peregtek. A csengő dobhártyaszaggatóan zörgött a 13. C tablóképe fölött, majdhogynem lezuhant onnan. Az ajtó
kivágódott, s a spanyoltanár viharzott ki rajta. Sértettnek tűnt. Hátán pedig egy "Szamár vagyok!" felirat díszelgett. Adriana osztálytársai röhögve
léptek ki a teremből, némelyikük ráköszönt a lányra, de a többségük Francesco tanárúr hátán kacagott. Adriana megnézte, mi lesz a következő
órája, és már épp indulni készült, mikor két kéz csapódott be a feje mellett a falba. Arca előtt Demetrius gúnyos mosolya jelent meg, lehelete
Adriana bőrét cirógatta. A vámpír olyan közel hajolt a lányhoz, hogy orruk majdnem összeért.
- Szervusz, cica. Hogy s mint szolgál kedves egészséged?
-Egész eddig remekül, csak mikor megjelentél, a kedvem valahogy a béka feneke alá zuttyant.
- Olyan rideg vagy. Mikor veled beszélgetek, jégcsákánnyal kell leszedni a vállaimról a jeget. - sóhajtott Demetrius sajnálkozón. Adriana
megróbált kibújni Demetrius karja alatt, de a vámpír résen volt, s elkapta a lány vállát. Egy mozdulattal maga felé perdítette, és a mellkasához
szorította. Adriana már edzett volt e téren: megtanulta, hogy nem szabad sikoltoznia, mert akkor megjelenik az ügyeletes tanár, és mindkettőjüket
jól beégeti. Úgyhogy inkább csendben maradt.
- Ma felettébb engedékeny vagy. Férfihiányod van? - kérdezte szemöldökét felvonva Demetrius.
- Vagy csak előbb akar szabadulni, mert nem bírja a szagodat. - Nero keze megpihent fivére vállán, majd ujjaival lenyomta Demetrius vállidegét.
Ettől a teljes vámpír összerándult, s elengedte Adrianát. Nero hűvös tekintettel mérte végig vigyorgó bátyját, majd rámordult:
- Takarodj Adrianától, vagy átrendezem a belsőszerveidet.
- Huhúú, a pici félvér bekeményített! - Nero ledöbbenve meredt Demetriusra, fejében gondolatok százai cikáztak. "Miért mondja el? Miért csinálja
ezt?! Jól tudja, hogy az egyik tanárunk egy vámpírvadász! Még a végén meghallhatja..!"
Demetrius tudta, mit mondott. Nagyon is jól tudta. De nem szándékozott visszaszívni semmit. Úgy volt vele, vonják le a következtetést azok, akik
hallották a beszélgetésüket. Egy halvány csókot lehelt Adriana ajkaira, majd elsuhant, még mielőtt öccse őrjöngésben tör ki, és a nagy hévben
megcsonkítja...
Hunter ökölbeszorította kezeit, majd zsebrevágta. Elrúgta magát a faltól, s Demetrius után indult. Hátizsákjában ott lapult a vámpírölő kése, és
egy nyílpuska, vész esetén: ha a vámpír elorozza a tőrt, bele tud ereszteni egy ciánnal mérgezett nyilat. Vasfüvet már nem árulnak.. a cián is
megteszi. Az még hatékonyabb, mint a vasfű. Halk lépteit nem szúrta ki a vámpír, lassan lötyögött végig a folyosón. Végül befordult a tanáriba, s pont Hunter orra előtt csapta be az ajtót. A vadász morrant egyet, majd lecövekelt a fal előtt. Demetrius érzéki hangja kiszüremlett az ajtón, irritálta Hunter fülét.
- Feküdjön szépen az asztalra. Az a szoknya kicsit zavaró tényező... sőt, még a tanga is.. köszönöm.
- Önnek bármit, mr Gritti... - hangzott egy női sóhaj. Tompa puffanás, s az anyag szakadása. Aztán halk sikkantások.. Demetrius nyögései betöltötték a tanárit. Hunter összeszorította a fogait, s azon gondolkodott, hogyan törhetné rájuk az ajtót. Mire már odáig jutott volna, hogy előkapja tolvajkulcsát, és megpróbálja kinyitni az ajtót, Demetrius kinyitotta azt, s mélyen Hunter arcába hajolt. Ingje félig kigombolva, nadrágja slicce lehúzva.. homlokán egy csepp izzadság sem volt, holott a szerelmi légyott igen heves szokott lenni..
- Jobb, ha nem hallgatózol, vagy letépem a töködet, és a kezedbe adom. És kézi fityegőnek aligha fogsz örülni. Szerintem. - hátralökte Huntert, és elsasszézott mellette. Hunter betekintett a nyitvahagyott ajtón, s a látvány kicsit sem döbbentette meg. A nő ájultan hevert az asztalon, alteste egy zakóval volt letakarva, nyakán harapásnyom, s két vérpatakocska csörgedezett le a bőrén. Hunter összerázkódott undorában, s Demetrius után vetette magát. Elővette nyílpuskáját, beleillesztette a folyékony ciánnal átitatott nyílvesszőt, célzott és lőtt. A vessző lapockán találta a vámpírt, s a lökéstől megtántorodott. Térdre rogyott, Hunter felé fordult.
- Hunter... mivel volt átitatva ez a vessző...? - kérdezte növekvő fájdalommal a szemében.
- Számodra nagyon finom szerrel. Folyékony cián. - sétált mellé Hunter. Kezét a szenvedő vámpír vállára tette, és lenyomta a földre. A hasába rúgott, majd elővett még egy ciános vesszőt, és végigsimított vele Demetrius testén. A méreg látványosan marni kezdte a bőrét, rózsa alakú foltot rágott Demetrius oldalára. Demetrius szemére vörös köd ereszkedett: forgott vele a világ. Már csak annyi ereje maradt, hogy kitépje magából a vesszőt, és Hunter lábába döfje. Hunter élesen felordított, s egy utolsót rúgott a fetrengő vámpírba. Nyílvesszővel a lábfejében próbált elevickélni onnan, de csak lassan haladt. Végül eltűnt a kanyarban. A folyosó elején egy halk sikkantás hallatszott... Demetrius oda emelte fáradt tekintetét, s beazonosította Adrianát. Kinyitotta száját..
- Adriana.... - s elnyelte a vak sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése