Gyorsan futottam át a füvön a ház mögül egy vastag fáig, nehogy meglássák a fejemen lévő számot. A fejemet oldalra döntve néztem ki a fa mögül a homlokomra rögzített anyagot gondosan takarva.
- 5931! - kiabálta az egyik lány az ellenséges csapatból. Gyorsan a tenyeremre néztem, ahová még játék előtt felfirkantottam a számomat, nehogy elfelejtsem. 5881 a számom.
- Nem talált! - kiabáltam vissza. Métgelődve visszabújt egy ház fala mögé. Elkalandozott a tekintetem és Gergőt vettem észre. Az a srác vérprofi. Kár, hogy az ellenség csapatába került, a pirosakhoz. Nem mellesleg, nagyon helyes és kedves. Éppen akkor bukfencezett át két bokor között mikor odanéztem. Gyorsan kinézett bokor mellett, és így futólag találkozott a pillantásunk és rám mosolygott, de gyorsan vissza húzódott a rejtekébe. A merengésből a görcsöt kapott nyakam hozott vissza. A következő percben valaki a fejemre húzta a kapucnim és berángatott egy ház mögé. Ijedten néztem körbe mikor láttam valamit. A barátnőm és egy másik csapattársunk állt ott még rajtam kívűl.
- Na, figyelj Vivi, te menj el arra! - mutatott barátnőm balra a kezével, egy fás bokros rész felé. - Nóri, te arra! - mutatott az ellenkező írányba. - én meg egyenesen arra. -lendítette meg a kezét. - bekerítjük őket! - jelentette ki. Időm se volt megszólalni eltessékelt az én irányomba. Átrohantam a fal és a ház között. Óvatosan kinéztem a sarkon, hátha van ott valaki. Csináltam egy gyors hátraarcot, mivel egy piros éppen ott állt. Gyorsan kilestem. Nemtudom, hogy csinálta de nem vett észre és késve húzódott menedékbe. Gyorsan le tudtam olvasni a számát.
- 6542! - kiáltottam rá. Mérgesen kapta le a fejéről a vászondarabot amin a számok voltak, és mérgesen morogva vonult el. Átfutottam a második ház mögé is, onnan át egy vastag fa mögé. Csak később vettem észre, hogy nem olyan messze tőlem Gergő áll egy fa mögött a távolabbi csapattársaimat kémlelve. Kihasználva az alkalmat, hoyg nem figyel megpróbáltam közelebb lopózni, hogy le tudjam olvansi a számát. Sajnos a klasszikus módszerrel - miszerint rátapostam egy faágra ami hangos reccsenéssel tört ketté - sikerült magamra vonnom a figyelmét. Gyorsan bukott be egy vastag törzsű fa mögé, követtem példáját és én is takarásba vonultam. A fejemet oldalra döntve néztem ki a fa mögül, nehogy letudja olvasni a számom. Gergő Hátat fordított neke, és úgy jött oda a fámhoz. Így ott álltunk mind ketten nem messze egymástól félredöntött fejjel.
- Lépj ki a fa mögül! - mondta nekem mire én csak vigyorogva megráztam a fejem.
- Nem, nem. Lépj ki Te! - rám villantott egy mosolyt. Átnyúlt a fa másik oldalán és megfogta a kezem.
- Na. Légyszi. - kérlelt, kis híján kiléptem, sikerült valahoyg beleszeretnem. - Ha megmutatom a számom akkor te is megmutatod a sajátod? - szinte rögtön beleegyeztem. Talán azért mert ott volt oylan közel, vagy mert a kezemet fogta, vagy mert elvakított a mosolya.
- Rendben. Háromra. - mondtam, és csak reménykedni mertem, hogy nem ver át.
- Egy. - kezdte a számolást.
- Kettő. - folytattam, miközben megszorította a kezem. A szívem a torkomban dobogott.
- Három, mondtuk egyszerre és kiugrottunk a fa mögül.
- 3423!
- 5881! - kiáltottuk egyszerre, majd nevettünk egyet. Elkezdtünk sétálni a padok felé, de ő gyorsan leállt instukciókat osztani a társainak. Picit szomorú voltam, hogy ilyen gyorsan elfelejtett. A következő pillanatban barátnőm rohant elő üvöltve a házak közül kezében az ellenség zászlójával. Mindenki odarohant hozzá és ujjongani kezdtünk a gyözelmünk miatt. Gegőék csapata is összevonult tanácskozást tartani a következő játszmára. Nagy örömömben néztem Gergőre, aki mosolyogva nézett vissza rám, és kacsintott egyet.
Amatőr Novellák Tőlünk Neked
2011. július 31., vasárnap
2011. július 15., péntek
Damon: Bánat
„Használd a tehetségedet...” Ezio fut, rohan az utcán... szemeiből könnyek buggyannak.. csuklyája hátracsúszik szinte a fején.. köpenye szárnyként fekszik fel a szélre. A gondolat... hogy ők már nem élnek...
„Federico...”
„Petruccio...”
„Apám....!” Befordul egy kis elhagyatott utcába, és a falnak simul. A katonák, akik üldözik őt, elsuhannak mellette, annélkül, hogy észrevennék... lecsúszik a földre.. felhúzza lábait, homlokát a térdeire hajtva némán sír. Válla rázkódik a zokogástól... ruhája egyre jobban átázik a sós könnyektől.
„Petruccio...”
- „Mire vannak ezek a tollak? – kérdezte az öccsétől a halála előtti napon.
- Ez titok... – válaszolta sejtelmes mosollyal.” Haza kell mennie... mielőbb.. de nem bír felállni.. a gyász megbénítja, megbékjózza őt...
- „Használd a tehetséged, Ezio!” még most sem tudja elhinni. A szeme láttára ölték meg őket... Árulás..!! Végre-valahára erőt vesz magán, abbahagyja a könnyhullatást. Feláll, mélyen az arcába húzza a csuklyát, hogy ne ismerjék fel. Az Auditore házba kell mennie... futásnak ered, gondolatai elkalandoznak.. mikor legközelebb feleszmél, már a lakhely előtt áll. Ismét előtörnek érzelmei... alig látható, apró könnycseppek fakadnak szeméből, végiggördülnek arcán, lecsöpögnek gallérjára. Ujjaival elmorzsolja a cseppeket, majd mélyet lélegezvén benyit.. mivel nem talál itt senkit, gyors hátraarcot csinál. Kifut a hatalmas rezidencia elé, majd szembefordul vele.
- Ezio! Hát itt van!! – Anetta az. A lány felé pördül.
- Mi történt? – kérdezi kétségbeesetten. „Ha Claudia és anyám is...!!”
- Claudia kisasszonyt és Maria asszonyt el kell szöktetnünk. Jelenleg a barátaimnál tartózkodnak. Kíván oda menni? – kérdezi Anetta pihegve. Ezio bólint, majd követi a lányt. Anetta egy bordélyhoz vezeti őt. „Hát ez mi?”
- Megérkeztünk. – fordul a lány Ezio felé. A férfi kérdőn pillant rá, majd mikor megérti, hogy ide lett bújtatva at édesanyja és a húga, mélyet sóhajt. Bekopogtatnak, majd benyitnak. A ház szépen berendezett, gyönyörű szobát rejt az alsó szinten... minden vörösnek, bordónak hat.. selyemfüggönyök díszítik a falakat, bársony díványokon ülnek a kurtizánok, kényeztetik a kuncsaftokat. Ezio-ra futó pillantást vetnek, majd madarakként szétrebbennek. Előlép egy asszony.. fején fátyol, barna haja összefonva simul az anyag alá.
- Üdvözöllek, Ezio. Paola vagyok. – szól.
- Hol van anyám és a húgom? – kérdezi rémülten a férfi.
- Ezio? – a hang ismerős... „Claudia?” Húga felé fordul, majd megkönnyebülten elmosolyodik, s karjaiba zárja.
- Claudia!! Örülök, hogy semmi bajod!
- Hol van Federico? Petruccio? Apa...? – feltett kérdéseire nem kap választ. Először nem tudja, mi történt... fivére arcát tanulmányozza, majd hirtelen gutaütésként éli meg a felismerést.
- Nem!! – bátyja karjaiba borul, és zokogni kezd. Édesanyjuk is megjelenik, némán, sokkos állapotban. Ezio búsan simítgatja húga haját, a történteken gondolkodva.
- Meg kell ölnöm Uberto-t...
- Ezio, ne légy gyilkos... ezzel nem hozod vissza őket... – suttogja Paola kezét a férfi vállára csúsztatva.
- Akkor el kell vinnem anyámat és a húgomat Firenzéből egy biztonságosabb helyre...
„Federico...”
„Petruccio...”
„Apám....!” Befordul egy kis elhagyatott utcába, és a falnak simul. A katonák, akik üldözik őt, elsuhannak mellette, annélkül, hogy észrevennék... lecsúszik a földre.. felhúzza lábait, homlokát a térdeire hajtva némán sír. Válla rázkódik a zokogástól... ruhája egyre jobban átázik a sós könnyektől.
„Petruccio...”
- „Mire vannak ezek a tollak? – kérdezte az öccsétől a halála előtti napon.
- Ez titok... – válaszolta sejtelmes mosollyal.” Haza kell mennie... mielőbb.. de nem bír felállni.. a gyász megbénítja, megbékjózza őt...
- „Használd a tehetséged, Ezio!” még most sem tudja elhinni. A szeme láttára ölték meg őket... Árulás..!! Végre-valahára erőt vesz magán, abbahagyja a könnyhullatást. Feláll, mélyen az arcába húzza a csuklyát, hogy ne ismerjék fel. Az Auditore házba kell mennie... futásnak ered, gondolatai elkalandoznak.. mikor legközelebb feleszmél, már a lakhely előtt áll. Ismét előtörnek érzelmei... alig látható, apró könnycseppek fakadnak szeméből, végiggördülnek arcán, lecsöpögnek gallérjára. Ujjaival elmorzsolja a cseppeket, majd mélyet lélegezvén benyit.. mivel nem talál itt senkit, gyors hátraarcot csinál. Kifut a hatalmas rezidencia elé, majd szembefordul vele.
- Ezio! Hát itt van!! – Anetta az. A lány felé pördül.
- Mi történt? – kérdezi kétségbeesetten. „Ha Claudia és anyám is...!!”
- Claudia kisasszonyt és Maria asszonyt el kell szöktetnünk. Jelenleg a barátaimnál tartózkodnak. Kíván oda menni? – kérdezi Anetta pihegve. Ezio bólint, majd követi a lányt. Anetta egy bordélyhoz vezeti őt. „Hát ez mi?”
- Megérkeztünk. – fordul a lány Ezio felé. A férfi kérdőn pillant rá, majd mikor megérti, hogy ide lett bújtatva at édesanyja és a húga, mélyet sóhajt. Bekopogtatnak, majd benyitnak. A ház szépen berendezett, gyönyörű szobát rejt az alsó szinten... minden vörösnek, bordónak hat.. selyemfüggönyök díszítik a falakat, bársony díványokon ülnek a kurtizánok, kényeztetik a kuncsaftokat. Ezio-ra futó pillantást vetnek, majd madarakként szétrebbennek. Előlép egy asszony.. fején fátyol, barna haja összefonva simul az anyag alá.
- Üdvözöllek, Ezio. Paola vagyok. – szól.
- Hol van anyám és a húgom? – kérdezi rémülten a férfi.
- Ezio? – a hang ismerős... „Claudia?” Húga felé fordul, majd megkönnyebülten elmosolyodik, s karjaiba zárja.
- Claudia!! Örülök, hogy semmi bajod!
- Hol van Federico? Petruccio? Apa...? – feltett kérdéseire nem kap választ. Először nem tudja, mi történt... fivére arcát tanulmányozza, majd hirtelen gutaütésként éli meg a felismerést.
- Nem!! – bátyja karjaiba borul, és zokogni kezd. Édesanyjuk is megjelenik, némán, sokkos állapotban. Ezio búsan simítgatja húga haját, a történteken gondolkodva.
- Meg kell ölnöm Uberto-t...
- Ezio, ne légy gyilkos... ezzel nem hozod vissza őket... – suttogja Paola kezét a férfi vállára csúsztatva.
- Akkor el kell vinnem anyámat és a húgomat Firenzéből egy biztonságosabb helyre...
2011. július 8., péntek
Damon: "Bácsi" [WARNING: Yaoi (BoysLove)]
- Alex! - kiáltotta Desmond. Hátrapillantottam, és rávigyorogtam. Nem vagyok az a vigyorgós típus. Ha kell, akkor egésznap fapofát vágok.. Desmond megállt mellettem, jobb kezét a vállamra tette, és előredőlve lihegett.
- A-alig bírtalak... utolérni... – nyögte.
- Ennyire gyors lennék? – kérdeztem meghökkenve.
- N-nem... csak... passzióból lihegek... – mondta a szemét forgatva. Gyors mosoly suhant át az arcomon, lesöpörtem a kezét magamról, és tovább mentem.
- Voltaképpen merre is megyünk? – vette fel az én ütememet. Egyszerre léptünk, és ezt ő is észre vehette, mert elmosolyodott.
- Nem tudom. Nincs célja... – horgasztottam le a fejemet, hogy a hangom nehezebben jusson el hozzá.
- Mit motyogsz?
- Foggggalmam sincs. – hangsúlyoztam ki a g betűt.
- Vagy úgy... – Desmonddal régebb óta „barátok” voltunk. Egyetlen ember, aki hozzám mer szólni. Régen... kísérleteztek rajtam. És... a dolog rosszul sült el. Mondhatni különleges képességem lett. Különlegesen gyilkos.
- Des.
- Hm?
- Van kedved játszani?
- Mit?
- „Bácsi”.
- Ömm... az mi?
- Ne mondd már, hogy nem ismered.
- Ha jól tudom, elmúltunk tizenkét évesek. Már kurva régen.
- Na és?
- Mit és?
- Ilyen kedvem van. Játszunk?
- Mik a szabályok?
- Ezt vehetem igennek.
- Nem.
- De. – vigyorogtam rá. – Na. A szabályok a következők: addig kínozlak, míg azt nem mondod, hogy „Bácsi”.
- Hülye szabály. De... felőlem rendben.
- Fuss.
- Mi?
- FUSS!! – rikoltottam, és rávetettem magam. Felordított, hasbarúgott, és kicsusszant alólam. Talpraugrott, és menekülni kezdett; eszeveszetten kapkodta a lábait, és meg sem állt, amíg zsákutcába nem tévedt. Ott felém fordult, és a falig hátrált. Természetesen végig a nyomában voltam.
- N-nem mered... – rázta meg a fejét, tekintetét végig rajtam tartva.
- De-de. Merem. – nevettem. Kezeimet átváltoztattam fél méteres késekké. Vállaimból fekete csápok nőttek, és körülöttem csapkodtak, szívdobbanásom ütemét követve.
Desmond nagyot nyelt, és letörölte az izzadságot a homlokáról. Közelebb léptem hozzá, izmaimat megfeszítettem, és ugrottam. A levegőben felhúztam a lábaimat, hogy erőteljesen állba rúghassam, de a férfi félreugrott, és szinte belefúródtam a betonfalba. A törmelék rámzúdult, és betemetett maga alá.. Karjaimmal addig kapálóztam, míg nem sikerült rést ásnom magamnak, ahol kinyúltam, és biztos helyet keresve tapogatóztam. Mikor elkaptam egy csövet, kihúztam magam, leporoltam a ruhámat, és kifutottam a zsákutcából. Kicsit meggörnyedve, mint egy farkasember, körbenéztem az utakon, Desmondot keresve. Fülelni kezdtem, nem-e hallok valamit... Lihegés... lábdobogás... mellettem egy utcával. Jobbra fordultam, és elrugaszkodtam. Bevágódtam egy utcába, és nyomban ráakadtam zsákmányomra: Desmondra.
- Nem kapsz el!! – kiáltotta.
- Óó, dehogynem. – nyaltam meg a számat, mely ki volt száradva. Kezemet formálni kezdtem; csápot csináltam belőle, és ostorként használtam. Az előttem futó férfit célozva ide-oda csapkodtam vele, és számoltam, hányszor találom el. Mikor már huszadszorra csaptam a hátára, összeesett.
- Nem bírtad sokáig. – álltam meg mellette. Leguggoltam hozzá, és magam felé fordítottam az arcát. Szeme rámszegeződött, mozdulatlanul feküdt a földön. Abból láttam, hogy eszméleténél van, hogy ide-oda mozog a tekintete.
És épp ezért nem vettem észre, hogy a kezével homokot gyűjt... mikor felfigyeltem rá, már belezúdította az arcomba az egészet.
- Hej!! Desmond, ez... ezz...FÁJ!! – üvöltöttem. Hallottam, ahogy feltápászkodik, és futásnak ered. Kisöpörtem a szememből a szemcséket, és kerestem, merre rohant. Ezt a környéket ismerem... a háza felé vette az irányt. „ Könnyű préda vagy, DesDes..” vigyorodtam el. Szép lassan felálltam, és ráérősen elindultam. Zsebrevágtam a kezemet, kapucnimat az arcomba húztam, hogy ne süsse a lemenőben levő Nap a fejemet. Kihúztam egy szál cigit, meggyújtottam, és pöfékelni kezdtem. Az utca üres volt... elhagyatott... pont ezért szeretett itt lakni. Leszórtam a hamut a földre, majd eldobtam a csikket, és eltapostam. Hamarosan Des háza előtt álltam. Felnéztem az ablakokra – a redőnyök le voltak húzva.
- Ez engem nem tart vissza. – suttogtam. Nekifeszültem az ajtónak, és egy pillanat alatt forgáccsá reszeltem. „ Majd kifizetem... pardon.. ha lesz miből. ”
Beléptem a hallba, és a lépcső felé vettem az irányt. Kettesével szedtem a fokokat, és pikk-pakk fent voltam a második emeleten.
- Desmoooond! – trilláztam. A sötétben nem láttam semmit, így kénytelen voltam felkapcsolni egy lámpát. A laminált padlón lábnyomok voltak, melyek egyenest a fürdőbe vezettek. Levettem a cipőmet, hogy halkabban lépegethessek. A nyílászáróhoz osontam, ráhajoltam a fára, és füleltem. Halk, ütemes vízcsöpögés... rossz a csap... az illatosító két percenkénti fújása. És egy plusz hang... egy kétségbeesett ember halk hiperventillálása. Bár fogalmam sincs, hogy tud ilyen halkan lihegni... Egy csáppal megpróbáltam elforgatni a kilincset, de nem akart nyílni. Kulcsa van... Hallottam, amint egy lépést tesz előre. Hátráltam kettőt, és megálltam a tükör előtt. Na, ha már itt van... Belenéztem, és az arcomat kezdtem el tanulmányozni. Kipirultam, és a futástól nehezen vettem a levegőt. A ruhám tiszta sóder volt, a hajam izzadságtól tapadt a homlokomra. Na.. az önmustrálás is megvolt. Visszafordultam célpontomhoz, és vártam. Leültem a földre, törökülésben, és még többet vártam...
--------------------------------
Egy olyan jó két óra múlva hallottam, amint fordul a zárban a kulcs. Azonnal éber lettem, és megfeszültem. Kezemből csáp nyúlt, és a lámpához cikázott. Felkúszott a rúdon, és lekattintotta a kapcsolót; a szobában teljes lett a sötétség. Az ajtó hangosan nyikorogva kitárult, és kilépett rajta a várva várt személy. Szám hatalmas mosolyra húzódott, és ujjaimat összefontam, majd az ölembe helyeztem a kezemet. Felkapcsolta a fürdőszoba villanyt, majd körbenézett.
Mikor tekintete rámsuhant, lefagyott. Egy, vagy két percbe telt, mire felfogta, hogy egy darab Alex vigyorog teli szájjal előtte. Kitágult a pupillája, és hirtelen visszahúzódott. Megpróbálta becsapni az ajtót, de mielőtt megtehette volna, a küszöbre csúsztattam a lábamat, és megállítottam a nyílászárót. Próbálta kirúgni a lábfejemet, próbált kilökni, de sehogy sem ment neki. Lazán hátrébb taszítottam, majd betettem magam mögött az ajtót. Kulcsra zártam, majd a fémdarabot a farzsebembe tettem.
- Na és most kezdődik az igazi játék. – figyeltem, ahogy kövér verejtékcseppek keletkeznek kivörösödött arcán. Térdre ereszkedtem, és közel kúsztam hozzá. Ujjaimat az álla alá csúsztattam, felemeltem a fejét, és mélyen a szemébe néztem. Ekkor elfogott valami különös érzés... hirtelen megszédültem, és a hátsómra tottyanva elengedtem az arcát. Halálra rémülve bámult rám, idegesen lihegve, nagyokat nyeldekelve. Megráztam a fejemet, majd ismét összeszedve az erőmet, megpróbáltam a frászt hozni rá. Mivel egyre ellenállóbb lett, bevetettem a csápjaimat. Először a nyaka köré fontam, majd egyre szorosabbra húztam. A következőt a csuklójára tekertem, a harmadikkal a lábait kötöttem gúzsba.
- N-nem fogom... m-mondani... – hörögte.
- Meglátjuk. – hajoltam közel hozzá. Leheletem az arcát súrolta, ujjamat végighúztam a száján húzódó hegen. Megpróbálta elrántani a fejét, de szabad kezemmel megfogtam az állkapcsát, és magam felé fordítottam erővel. A tekintetem... homályosodni kezdett...
- Mi a... – kezdtem, de hirtelen a látásom megszűnt. Mintha elvágták volna. Aztán.. ismét visszanyertem...de mindent vörösen láttam. Pislogtam párat, és ismét tisztán szemléltem a világot. De... nem voltam ura önmagamnak. Megnyaltam az ajkaimat, majd ráhajoltam Desmondra. Hozzáérintettem a homlokához az orromat, majd kéjesen elvigyorodtam.
- Ezt nem teszed zsebre, szivi. – suttogtam. „Szivi?! Ez... ezt nem én mondtam...!” A csápjaim önmaguktól mozogtak, és betúrtak a pulóvere alá. Felhúzták, és engedték meglátni a férfi felsőtestét. A karja vörös lett, ahol megszorítottam, itt-ott belilult. Saját magamat visszatartva – mellesleg nem sok sikerrel – megnyaltam a mellkasát.
- M-mit csinálsz?! – hebegte.
- Nem látod? Örömet okozok. – vigyorogtam rá, akaratom ellenére.
- A-Alex... – suttogta. Nekidöntöttem a fürdőkádnak, és végignyaltam a bőrén. Ahol a nyelvem megérintette, libabőrössé vált, és kiszakadt belőle egy félő nyögés. Lazítottam a csápok szorításán, és felemeltem a fejemet, hogy egy vonalban legyen a tekintetünk. Megeresztettem egy sokat sejtető mosolyt, és készen álltam a következő lépésre. Lehúztam a nadrág cipzárját, végigsimítottam az ágyékán, majd megpróbáltam leráncigálni róla a gatyát. Persze... kaptam egy-két jól irányzott tockost... Még mindig nem bírtam magamon uralkodni. Mintha... valami irányítaná a testemet. Odakint sötétség telepedett a városra, a szél feltámadt, és a fák koronáját tépte. A fürdőszoba hirtelen forró lett, mindent elsöprően forró..
- Alex... hiába... minden... akkor sem fogom.. mondani, hogy... b-bácsi... – nyöszörögte Desmond.
- Meglátjuk, meglátjuk... – ismételtem önmagam. Élvezettel figyeltem, ahogy egyre nedvesebb rajta a ruha az izzadságtól. A „bónusz karok” saját maguktól kezdtek el mozogni, benyúltak a lábai közé, és mintha csikizni szerették volna. Szinte végig szaladtak a testén, öt kört leróva. Félelemmel teli hangja megtöltötte a helyiséget, a hangok visszaverődtek a csempéről, szinte simogatva füleimet – magam sem tudom, miért éreztem így -. Lefejtettem róla a nadrágját, majd valamivel később a felsőruházatát is. Az alsónadrágja nyirkos volt a verejtéktől.. az arcára néztem, ami ki volt pirosodva az izgalomtól, amit azzal okoztam, hogy ujjaimmal bebarangoltam a testét. Hevesen ficánkolt alattam, és meglazult csápjaimnak köszönhetően kiszabadította a karjait, és próbált magáról letolni.
- Jaj, ne tiltakozz már ennyire... – cöcögtem.
- De nem akarom...
- Érdekes. Az alsónadrágod nem ezt mutatja. – próbáltam célozni erőteljes erekciójára. Hallottam, amint elakad a lélegzete, majd ismét beindul, és gyorsabban veszi a levegőt. Perverzen elmosolyodtam, ujjaimat a jobb csuklójára kulcsoltam, és elhúztam a testétől a karját, hogy ne védekezzen. Másik kezemmel lejjebb nyomtam a testét, hogy teljesen alattam legyen, és lovagló ülésben ráültem, hogy végképp megfosszam a mozgástól. Lehajoltam, megharaptam az ajkát, majd kihúztam az alsót; megpróbáltam elérni a lehetetlent: hogy ő is élvezze, amit csinálok... szeme vadul cikázott ide-oda, keresvén, hol talál egérutat. Halkan felnyögött, ahogy mozgatni kezdtem a csípőmet, hogy kényelmesen csücsülhessek rajta további kínzása érdekében.. ekkor hirtelen valami megszólalt a fejemben.
„ Mit csinálsz?! Elment az eszed?! Ha ennek híre megy, téged kinyírnak!! Ez egy férfi! Nem szabad...!!
Nem tudok mit csinálni! Nem vagyok ura a testemnek..!” próbáltam a fejemben levő kis hangocskának a tudtára adni, hogy amit most teszek, azt nem saját erőmből teszem.. valaki, vagy valami.. irányít... a karjaim önálló életet éltek; levettem magamról a bőrdzsekit, majd a pulóvert is. Oldalra dobtam a szennyeskosárba, majd ismét Desmondra összpontosítottam. Kicsit felemelkedtem, hogy megfordíthassam a testét, és amint a hasára gödítettem, ráültem a derekára. Jobb mutatóujjammal a szájába nyúltam, végigsimítva a fogain, amik ütemesen összekocódtak. Utána a mellkasára „vándoroltam”, kerestem a pontot, ahol megérezhetem a szívverését. Rövid úton megtaláltam, és ott pihentetve a kezemet, érzékeltem dobbanásait, melyek egyenetlenek voltak a félelemtől. Végignyaltam a hátán, élvezettel suttogtam a fülébe:
- Az enyém vagy...
- N-ne...ne tedd...! – szinte nyöszörögte. Éreztem, ahogy kiszáll belőle az erő, és már nem képes mozogni. Szinte vele együtt tapasztaltam, ahogy a tagjai elernyednek.. Ismét megfordítottam, majd előrenyomultam. Homlokomat az övéhez nyomtam, és kéjesen ráleheltem, hogy megfigyeljem, milyen reakciót váltok ki nála ezzel a cselekedetemmel. Lenyúltam az alsónadrágjába, és megfogtam a bájdorongját. Úgy éreztem, mintha... pulzálna.. bár lehet, csak a képzeletem játszott velem. Az arcára néztem. A pupillája teáscsészényire tágult a gondolattól, ami átfuthatott az agyán. Nagyjából ez lehetett...Miért történik ez velem...? Résnyire szűkítettem a szememet, majd megcsókoltam. Nyelvemet beerőltettem a szájába, több kört leróva, végigsimítva a fogain. Desmond tompa hangon felnyögött, majd igyekezett eltolni magától – hiába. Nem volt benne elég erő ahhoz, hogy egy ilyen testet, mint az enyém, tollpiheként eltaszítson magától... Ismét a hasára gördítettem, és támadásba lendültem. Csípőmet a fenekének nyomtam, minek következtében ismét feltört belőle egy nyögés, és nekipréselődött a kád szélének.. Kigomboltam a nadrágomat, lehúztam a sliccet, és lassan lehámoztam magamról a ruhadarabot. A szédülés... ismét a hatalmába kerített az az érzés, mielőtt igazán megkezdtem a tortúrát.. de nem engedtem neki. Mert tudtam, hogyha ismét megszédülök... elveszítem a játékot, rosszabbik esetben elájulok. Csápjaimmal az alsójában túrkáltam, többször végigsimítva ágyékán. Patakokban folyt róla a víz, és nem tudott egy ép mondatot kinyögni.. mindig egy félelemmel teli, elgyötört nyöszörgés lett a vége.. de most... tisztán értettem, mit mond.
- N-nem bírom...! K-ki fo-fogom mondani...!! Játék ide vagy oda... de nem bírom... Alex!!
B-bácsi...!! Hallod?! BÁCSI!!! – sikoltotta, mikor már a kezemmel is simogatni kezdtem. Ujjaim megdermedtek a szótól, ami kísértetiesen verődött vissza az eddig lihegéstől visszhangzó fürdőszoba kék csempéjéről.
- Mit mondtál...? – szűrtem összeszorított fogaim között. A szédülés erősebben lüktetett bennem. A látásom ismét elhomályosult.. kezem lehullott az oldalam mellé, testem megadta magát, majd erőtlenül eldőltem. Végig nyúltam a padlón, és hevesen kapkodtam a levegőt. A szívem vadul dobogott... azt hittem, ott helyben elvisz a szívroham, egy meztelen pasas mellett, akit az imént majdnem megerőszakoltam. Ismét mindent vérvörösen, pulzálón láttam.. a köd ellepte az agyamat, és nem tudtam tisztán gondolkodni.. aztán, mint körülbelül tíz perccel ezelőtt, megszűnt az egész. Mintha elvágták volna... Hirtelen felültem, és rémülten bámultam a meztelen Desmondra.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem aggódva épelméjűségéért.
- N-nem emlékszel? – nyögte. Megráztam a fejem.
- Az biztos, hogy semmi jót, ha én is félig pucéran fetrengek a földön.. – mormogtam az orrom elé. Nem emlékszem... csak arra, hogy ülök az ajtó előtt...
- A-alig bírtalak... utolérni... – nyögte.
- Ennyire gyors lennék? – kérdeztem meghökkenve.
- N-nem... csak... passzióból lihegek... – mondta a szemét forgatva. Gyors mosoly suhant át az arcomon, lesöpörtem a kezét magamról, és tovább mentem.
- Voltaképpen merre is megyünk? – vette fel az én ütememet. Egyszerre léptünk, és ezt ő is észre vehette, mert elmosolyodott.
- Nem tudom. Nincs célja... – horgasztottam le a fejemet, hogy a hangom nehezebben jusson el hozzá.
- Mit motyogsz?
- Foggggalmam sincs. – hangsúlyoztam ki a g betűt.
- Vagy úgy... – Desmonddal régebb óta „barátok” voltunk. Egyetlen ember, aki hozzám mer szólni. Régen... kísérleteztek rajtam. És... a dolog rosszul sült el. Mondhatni különleges képességem lett. Különlegesen gyilkos.
- Des.
- Hm?
- Van kedved játszani?
- Mit?
- „Bácsi”.
- Ömm... az mi?
- Ne mondd már, hogy nem ismered.
- Ha jól tudom, elmúltunk tizenkét évesek. Már kurva régen.
- Na és?
- Mit és?
- Ilyen kedvem van. Játszunk?
- Mik a szabályok?
- Ezt vehetem igennek.
- Nem.
- De. – vigyorogtam rá. – Na. A szabályok a következők: addig kínozlak, míg azt nem mondod, hogy „Bácsi”.
- Hülye szabály. De... felőlem rendben.
- Fuss.
- Mi?
- FUSS!! – rikoltottam, és rávetettem magam. Felordított, hasbarúgott, és kicsusszant alólam. Talpraugrott, és menekülni kezdett; eszeveszetten kapkodta a lábait, és meg sem állt, amíg zsákutcába nem tévedt. Ott felém fordult, és a falig hátrált. Természetesen végig a nyomában voltam.
- N-nem mered... – rázta meg a fejét, tekintetét végig rajtam tartva.
- De-de. Merem. – nevettem. Kezeimet átváltoztattam fél méteres késekké. Vállaimból fekete csápok nőttek, és körülöttem csapkodtak, szívdobbanásom ütemét követve.
Desmond nagyot nyelt, és letörölte az izzadságot a homlokáról. Közelebb léptem hozzá, izmaimat megfeszítettem, és ugrottam. A levegőben felhúztam a lábaimat, hogy erőteljesen állba rúghassam, de a férfi félreugrott, és szinte belefúródtam a betonfalba. A törmelék rámzúdult, és betemetett maga alá.. Karjaimmal addig kapálóztam, míg nem sikerült rést ásnom magamnak, ahol kinyúltam, és biztos helyet keresve tapogatóztam. Mikor elkaptam egy csövet, kihúztam magam, leporoltam a ruhámat, és kifutottam a zsákutcából. Kicsit meggörnyedve, mint egy farkasember, körbenéztem az utakon, Desmondot keresve. Fülelni kezdtem, nem-e hallok valamit... Lihegés... lábdobogás... mellettem egy utcával. Jobbra fordultam, és elrugaszkodtam. Bevágódtam egy utcába, és nyomban ráakadtam zsákmányomra: Desmondra.
- Nem kapsz el!! – kiáltotta.
- Óó, dehogynem. – nyaltam meg a számat, mely ki volt száradva. Kezemet formálni kezdtem; csápot csináltam belőle, és ostorként használtam. Az előttem futó férfit célozva ide-oda csapkodtam vele, és számoltam, hányszor találom el. Mikor már huszadszorra csaptam a hátára, összeesett.
- Nem bírtad sokáig. – álltam meg mellette. Leguggoltam hozzá, és magam felé fordítottam az arcát. Szeme rámszegeződött, mozdulatlanul feküdt a földön. Abból láttam, hogy eszméleténél van, hogy ide-oda mozog a tekintete.
És épp ezért nem vettem észre, hogy a kezével homokot gyűjt... mikor felfigyeltem rá, már belezúdította az arcomba az egészet.
- Hej!! Desmond, ez... ezz...FÁJ!! – üvöltöttem. Hallottam, ahogy feltápászkodik, és futásnak ered. Kisöpörtem a szememből a szemcséket, és kerestem, merre rohant. Ezt a környéket ismerem... a háza felé vette az irányt. „ Könnyű préda vagy, DesDes..” vigyorodtam el. Szép lassan felálltam, és ráérősen elindultam. Zsebrevágtam a kezemet, kapucnimat az arcomba húztam, hogy ne süsse a lemenőben levő Nap a fejemet. Kihúztam egy szál cigit, meggyújtottam, és pöfékelni kezdtem. Az utca üres volt... elhagyatott... pont ezért szeretett itt lakni. Leszórtam a hamut a földre, majd eldobtam a csikket, és eltapostam. Hamarosan Des háza előtt álltam. Felnéztem az ablakokra – a redőnyök le voltak húzva.
- Ez engem nem tart vissza. – suttogtam. Nekifeszültem az ajtónak, és egy pillanat alatt forgáccsá reszeltem. „ Majd kifizetem... pardon.. ha lesz miből. ”
Beléptem a hallba, és a lépcső felé vettem az irányt. Kettesével szedtem a fokokat, és pikk-pakk fent voltam a második emeleten.
- Desmoooond! – trilláztam. A sötétben nem láttam semmit, így kénytelen voltam felkapcsolni egy lámpát. A laminált padlón lábnyomok voltak, melyek egyenest a fürdőbe vezettek. Levettem a cipőmet, hogy halkabban lépegethessek. A nyílászáróhoz osontam, ráhajoltam a fára, és füleltem. Halk, ütemes vízcsöpögés... rossz a csap... az illatosító két percenkénti fújása. És egy plusz hang... egy kétségbeesett ember halk hiperventillálása. Bár fogalmam sincs, hogy tud ilyen halkan lihegni... Egy csáppal megpróbáltam elforgatni a kilincset, de nem akart nyílni. Kulcsa van... Hallottam, amint egy lépést tesz előre. Hátráltam kettőt, és megálltam a tükör előtt. Na, ha már itt van... Belenéztem, és az arcomat kezdtem el tanulmányozni. Kipirultam, és a futástól nehezen vettem a levegőt. A ruhám tiszta sóder volt, a hajam izzadságtól tapadt a homlokomra. Na.. az önmustrálás is megvolt. Visszafordultam célpontomhoz, és vártam. Leültem a földre, törökülésben, és még többet vártam...
--------------------------------
Egy olyan jó két óra múlva hallottam, amint fordul a zárban a kulcs. Azonnal éber lettem, és megfeszültem. Kezemből csáp nyúlt, és a lámpához cikázott. Felkúszott a rúdon, és lekattintotta a kapcsolót; a szobában teljes lett a sötétség. Az ajtó hangosan nyikorogva kitárult, és kilépett rajta a várva várt személy. Szám hatalmas mosolyra húzódott, és ujjaimat összefontam, majd az ölembe helyeztem a kezemet. Felkapcsolta a fürdőszoba villanyt, majd körbenézett.
Mikor tekintete rámsuhant, lefagyott. Egy, vagy két percbe telt, mire felfogta, hogy egy darab Alex vigyorog teli szájjal előtte. Kitágult a pupillája, és hirtelen visszahúzódott. Megpróbálta becsapni az ajtót, de mielőtt megtehette volna, a küszöbre csúsztattam a lábamat, és megállítottam a nyílászárót. Próbálta kirúgni a lábfejemet, próbált kilökni, de sehogy sem ment neki. Lazán hátrébb taszítottam, majd betettem magam mögött az ajtót. Kulcsra zártam, majd a fémdarabot a farzsebembe tettem.
- Na és most kezdődik az igazi játék. – figyeltem, ahogy kövér verejtékcseppek keletkeznek kivörösödött arcán. Térdre ereszkedtem, és közel kúsztam hozzá. Ujjaimat az álla alá csúsztattam, felemeltem a fejét, és mélyen a szemébe néztem. Ekkor elfogott valami különös érzés... hirtelen megszédültem, és a hátsómra tottyanva elengedtem az arcát. Halálra rémülve bámult rám, idegesen lihegve, nagyokat nyeldekelve. Megráztam a fejemet, majd ismét összeszedve az erőmet, megpróbáltam a frászt hozni rá. Mivel egyre ellenállóbb lett, bevetettem a csápjaimat. Először a nyaka köré fontam, majd egyre szorosabbra húztam. A következőt a csuklójára tekertem, a harmadikkal a lábait kötöttem gúzsba.
- N-nem fogom... m-mondani... – hörögte.
- Meglátjuk. – hajoltam közel hozzá. Leheletem az arcát súrolta, ujjamat végighúztam a száján húzódó hegen. Megpróbálta elrántani a fejét, de szabad kezemmel megfogtam az állkapcsát, és magam felé fordítottam erővel. A tekintetem... homályosodni kezdett...
- Mi a... – kezdtem, de hirtelen a látásom megszűnt. Mintha elvágták volna. Aztán.. ismét visszanyertem...de mindent vörösen láttam. Pislogtam párat, és ismét tisztán szemléltem a világot. De... nem voltam ura önmagamnak. Megnyaltam az ajkaimat, majd ráhajoltam Desmondra. Hozzáérintettem a homlokához az orromat, majd kéjesen elvigyorodtam.
- Ezt nem teszed zsebre, szivi. – suttogtam. „Szivi?! Ez... ezt nem én mondtam...!” A csápjaim önmaguktól mozogtak, és betúrtak a pulóvere alá. Felhúzták, és engedték meglátni a férfi felsőtestét. A karja vörös lett, ahol megszorítottam, itt-ott belilult. Saját magamat visszatartva – mellesleg nem sok sikerrel – megnyaltam a mellkasát.
- M-mit csinálsz?! – hebegte.
- Nem látod? Örömet okozok. – vigyorogtam rá, akaratom ellenére.
- A-Alex... – suttogta. Nekidöntöttem a fürdőkádnak, és végignyaltam a bőrén. Ahol a nyelvem megérintette, libabőrössé vált, és kiszakadt belőle egy félő nyögés. Lazítottam a csápok szorításán, és felemeltem a fejemet, hogy egy vonalban legyen a tekintetünk. Megeresztettem egy sokat sejtető mosolyt, és készen álltam a következő lépésre. Lehúztam a nadrág cipzárját, végigsimítottam az ágyékán, majd megpróbáltam leráncigálni róla a gatyát. Persze... kaptam egy-két jól irányzott tockost... Még mindig nem bírtam magamon uralkodni. Mintha... valami irányítaná a testemet. Odakint sötétség telepedett a városra, a szél feltámadt, és a fák koronáját tépte. A fürdőszoba hirtelen forró lett, mindent elsöprően forró..
- Alex... hiába... minden... akkor sem fogom.. mondani, hogy... b-bácsi... – nyöszörögte Desmond.
- Meglátjuk, meglátjuk... – ismételtem önmagam. Élvezettel figyeltem, ahogy egyre nedvesebb rajta a ruha az izzadságtól. A „bónusz karok” saját maguktól kezdtek el mozogni, benyúltak a lábai közé, és mintha csikizni szerették volna. Szinte végig szaladtak a testén, öt kört leróva. Félelemmel teli hangja megtöltötte a helyiséget, a hangok visszaverődtek a csempéről, szinte simogatva füleimet – magam sem tudom, miért éreztem így -. Lefejtettem róla a nadrágját, majd valamivel később a felsőruházatát is. Az alsónadrágja nyirkos volt a verejtéktől.. az arcára néztem, ami ki volt pirosodva az izgalomtól, amit azzal okoztam, hogy ujjaimmal bebarangoltam a testét. Hevesen ficánkolt alattam, és meglazult csápjaimnak köszönhetően kiszabadította a karjait, és próbált magáról letolni.
- Jaj, ne tiltakozz már ennyire... – cöcögtem.
- De nem akarom...
- Érdekes. Az alsónadrágod nem ezt mutatja. – próbáltam célozni erőteljes erekciójára. Hallottam, amint elakad a lélegzete, majd ismét beindul, és gyorsabban veszi a levegőt. Perverzen elmosolyodtam, ujjaimat a jobb csuklójára kulcsoltam, és elhúztam a testétől a karját, hogy ne védekezzen. Másik kezemmel lejjebb nyomtam a testét, hogy teljesen alattam legyen, és lovagló ülésben ráültem, hogy végképp megfosszam a mozgástól. Lehajoltam, megharaptam az ajkát, majd kihúztam az alsót; megpróbáltam elérni a lehetetlent: hogy ő is élvezze, amit csinálok... szeme vadul cikázott ide-oda, keresvén, hol talál egérutat. Halkan felnyögött, ahogy mozgatni kezdtem a csípőmet, hogy kényelmesen csücsülhessek rajta további kínzása érdekében.. ekkor hirtelen valami megszólalt a fejemben.
„ Mit csinálsz?! Elment az eszed?! Ha ennek híre megy, téged kinyírnak!! Ez egy férfi! Nem szabad...!!
Nem tudok mit csinálni! Nem vagyok ura a testemnek..!” próbáltam a fejemben levő kis hangocskának a tudtára adni, hogy amit most teszek, azt nem saját erőmből teszem.. valaki, vagy valami.. irányít... a karjaim önálló életet éltek; levettem magamról a bőrdzsekit, majd a pulóvert is. Oldalra dobtam a szennyeskosárba, majd ismét Desmondra összpontosítottam. Kicsit felemelkedtem, hogy megfordíthassam a testét, és amint a hasára gödítettem, ráültem a derekára. Jobb mutatóujjammal a szájába nyúltam, végigsimítva a fogain, amik ütemesen összekocódtak. Utána a mellkasára „vándoroltam”, kerestem a pontot, ahol megérezhetem a szívverését. Rövid úton megtaláltam, és ott pihentetve a kezemet, érzékeltem dobbanásait, melyek egyenetlenek voltak a félelemtől. Végignyaltam a hátán, élvezettel suttogtam a fülébe:
- Az enyém vagy...
- N-ne...ne tedd...! – szinte nyöszörögte. Éreztem, ahogy kiszáll belőle az erő, és már nem képes mozogni. Szinte vele együtt tapasztaltam, ahogy a tagjai elernyednek.. Ismét megfordítottam, majd előrenyomultam. Homlokomat az övéhez nyomtam, és kéjesen ráleheltem, hogy megfigyeljem, milyen reakciót váltok ki nála ezzel a cselekedetemmel. Lenyúltam az alsónadrágjába, és megfogtam a bájdorongját. Úgy éreztem, mintha... pulzálna.. bár lehet, csak a képzeletem játszott velem. Az arcára néztem. A pupillája teáscsészényire tágult a gondolattól, ami átfuthatott az agyán. Nagyjából ez lehetett...Miért történik ez velem...? Résnyire szűkítettem a szememet, majd megcsókoltam. Nyelvemet beerőltettem a szájába, több kört leróva, végigsimítva a fogain. Desmond tompa hangon felnyögött, majd igyekezett eltolni magától – hiába. Nem volt benne elég erő ahhoz, hogy egy ilyen testet, mint az enyém, tollpiheként eltaszítson magától... Ismét a hasára gördítettem, és támadásba lendültem. Csípőmet a fenekének nyomtam, minek következtében ismét feltört belőle egy nyögés, és nekipréselődött a kád szélének.. Kigomboltam a nadrágomat, lehúztam a sliccet, és lassan lehámoztam magamról a ruhadarabot. A szédülés... ismét a hatalmába kerített az az érzés, mielőtt igazán megkezdtem a tortúrát.. de nem engedtem neki. Mert tudtam, hogyha ismét megszédülök... elveszítem a játékot, rosszabbik esetben elájulok. Csápjaimmal az alsójában túrkáltam, többször végigsimítva ágyékán. Patakokban folyt róla a víz, és nem tudott egy ép mondatot kinyögni.. mindig egy félelemmel teli, elgyötört nyöszörgés lett a vége.. de most... tisztán értettem, mit mond.
- N-nem bírom...! K-ki fo-fogom mondani...!! Játék ide vagy oda... de nem bírom... Alex!!
B-bácsi...!! Hallod?! BÁCSI!!! – sikoltotta, mikor már a kezemmel is simogatni kezdtem. Ujjaim megdermedtek a szótól, ami kísértetiesen verődött vissza az eddig lihegéstől visszhangzó fürdőszoba kék csempéjéről.
- Mit mondtál...? – szűrtem összeszorított fogaim között. A szédülés erősebben lüktetett bennem. A látásom ismét elhomályosult.. kezem lehullott az oldalam mellé, testem megadta magát, majd erőtlenül eldőltem. Végig nyúltam a padlón, és hevesen kapkodtam a levegőt. A szívem vadul dobogott... azt hittem, ott helyben elvisz a szívroham, egy meztelen pasas mellett, akit az imént majdnem megerőszakoltam. Ismét mindent vérvörösen, pulzálón láttam.. a köd ellepte az agyamat, és nem tudtam tisztán gondolkodni.. aztán, mint körülbelül tíz perccel ezelőtt, megszűnt az egész. Mintha elvágták volna... Hirtelen felültem, és rémülten bámultam a meztelen Desmondra.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem aggódva épelméjűségéért.
- N-nem emlékszel? – nyögte. Megráztam a fejem.
- Az biztos, hogy semmi jót, ha én is félig pucéran fetrengek a földön.. – mormogtam az orrom elé. Nem emlékszem... csak arra, hogy ülök az ajtó előtt...
2011. július 4., hétfő
Nana: Hiszek magamban
I used to think that I could not go on
And life was nothing but an awful song
But now I know the meaning of true love
I'm leaning on the everlasting arms
Egykor erőtlenül feküdtem az ágyamban. Arra gondoltam, hogy nem akarok felkelni. Nem akarom mégegyszer végig csinálni. Nem tudok mégegyszer végigcsinálni egy napot. Úgy éreztem, hogy nem fogok kibírni még egy hetet. Akkor feltűntél a színen Te. Megtudtam milyen igazán élni, és élvezni az életet. Megtudtam milyen az amikor szeretsz és viszont szeretnek.
If I can see it, then I can do it
If I just believe it, there's nothing to it
Most már hiszek magamban. Meg tudom tenni amire eddig képtelen voltam. Megnézem és megcsinálom. Elhiszem, hogy megtudom tenni. Hinni kell magamban, nem kell semmi több.
I believe I can fly
I believe I can touch the sky
I think about it every night and day
Spread my wings and fly away
I believe I can soar
I see me running through that open door
I believe I can fly
I believe I can fly
I believe I can fly
Ha most fekszem az ágyamban, csak az jár a fejemben, hogy repülök. Elhiszem, hogy tudok repülni. A képzeletemben megjelenik, ahogy kitárom a szárnyaimat. Erőre kapok és felrepülök. Fel teljesen a felhők fölé, el innen messzire. Bejárom az eget. És tényleg elhiszem ilyenkor, hogy tudok repülni. Hogy egy mozdulat és a fellegekben járok.
See I was on the verge of breaking down
Sometimes silence can seem so loud
There are miracles in life I must achieve
But first I know it starts inside of me, oh
Régen minden szörnyű volt. Az összeroppanáshoz közel jártam. Néha fuldokolva hördültem föl. Túl nagy volt a csend. Kellett valami, ami megtörheti, eltüntetheti. Ilyenkor ijedten néztem körbe, hátha találok valamit. De most vannak céljaim, olyan dolgok amiket még el kell érnem. Olyan csodák amiket meg kell tennem. De először nekem kellett megváltoznom. Megmozdult valami bennem.
If I can see it, then I can be it
If I just believe it, there's nothing to it
Ha látom, tudom, hogy képes vagyok rá. Hiszek magamban.
- I believe I can fly
I believe I can touch the sky
I think about it every night and day
Spread my wings and fly away
I believe I can soar
I see me running through that open door
I believe I can fly
I believe I can fly
I believe I can fly
Amikor a sötétségben éltem, kinyílt egy ajtó. Láttam magam ahogy befutok rajta. Elkezdtem hinni magamban, elhiszem, hogy megtudom csinálni.
Hey, cuz I believe in you, oh
If I can see it, then I can do it
If I just believe it, there's nothign to it
Mert hiszek magamban, és hisznek bennem. Ezért tudom, hogy megtudom csinálni. Csak látnom kell egyszer, és tudom, hogy menni fog.
- I believe I can fly
I believe I can touch the sky
I think about it every night and day
Spread my wings and fly away
I believe I can soar
I see me running through that open door
I believe I can fly
I believe I can fly
I believe I can fly
Mert én elhiszem, hogy tudok repülni. Hogy csak annyi kell, hogy kitárom a szárnyaim. Egy legyintés és felszállok magasra. Elérem az ég tetejét.
Hey, if I just spread my wings
I can fly
I can fly
I can fly, hey
If I just spread my wings
I can fly
Fly-eye-eye
/R Kelly - I belive I can fly/
And life was nothing but an awful song
But now I know the meaning of true love
I'm leaning on the everlasting arms
Egykor erőtlenül feküdtem az ágyamban. Arra gondoltam, hogy nem akarok felkelni. Nem akarom mégegyszer végig csinálni. Nem tudok mégegyszer végigcsinálni egy napot. Úgy éreztem, hogy nem fogok kibírni még egy hetet. Akkor feltűntél a színen Te. Megtudtam milyen igazán élni, és élvezni az életet. Megtudtam milyen az amikor szeretsz és viszont szeretnek.
If I can see it, then I can do it
If I just believe it, there's nothing to it
Most már hiszek magamban. Meg tudom tenni amire eddig képtelen voltam. Megnézem és megcsinálom. Elhiszem, hogy megtudom tenni. Hinni kell magamban, nem kell semmi több.
I believe I can fly
I believe I can touch the sky
I think about it every night and day
Spread my wings and fly away
I believe I can soar
I see me running through that open door
I believe I can fly
I believe I can fly
I believe I can fly
Ha most fekszem az ágyamban, csak az jár a fejemben, hogy repülök. Elhiszem, hogy tudok repülni. A képzeletemben megjelenik, ahogy kitárom a szárnyaimat. Erőre kapok és felrepülök. Fel teljesen a felhők fölé, el innen messzire. Bejárom az eget. És tényleg elhiszem ilyenkor, hogy tudok repülni. Hogy egy mozdulat és a fellegekben járok.
See I was on the verge of breaking down
Sometimes silence can seem so loud
There are miracles in life I must achieve
But first I know it starts inside of me, oh
Régen minden szörnyű volt. Az összeroppanáshoz közel jártam. Néha fuldokolva hördültem föl. Túl nagy volt a csend. Kellett valami, ami megtörheti, eltüntetheti. Ilyenkor ijedten néztem körbe, hátha találok valamit. De most vannak céljaim, olyan dolgok amiket még el kell érnem. Olyan csodák amiket meg kell tennem. De először nekem kellett megváltoznom. Megmozdult valami bennem.
If I can see it, then I can be it
If I just believe it, there's nothing to it
Ha látom, tudom, hogy képes vagyok rá. Hiszek magamban.
- I believe I can fly
I believe I can touch the sky
I think about it every night and day
Spread my wings and fly away
I believe I can soar
I see me running through that open door
I believe I can fly
I believe I can fly
I believe I can fly
Amikor a sötétségben éltem, kinyílt egy ajtó. Láttam magam ahogy befutok rajta. Elkezdtem hinni magamban, elhiszem, hogy megtudom csinálni.
Hey, cuz I believe in you, oh
If I can see it, then I can do it
If I just believe it, there's nothign to it
Mert hiszek magamban, és hisznek bennem. Ezért tudom, hogy megtudom csinálni. Csak látnom kell egyszer, és tudom, hogy menni fog.
- I believe I can fly
I believe I can touch the sky
I think about it every night and day
Spread my wings and fly away
I believe I can soar
I see me running through that open door
I believe I can fly
I believe I can fly
I believe I can fly
Mert én elhiszem, hogy tudok repülni. Hogy csak annyi kell, hogy kitárom a szárnyaim. Egy legyintés és felszállok magasra. Elérem az ég tetejét.
Hey, if I just spread my wings
I can fly
I can fly
I can fly, hey
If I just spread my wings
I can fly
Fly-eye-eye
/R Kelly - I belive I can fly/
Damon: Bumm (Ezio fanfiction)
- Hjajj, maga milyen kis huncut! - búgta a nő. A szoknyája alá csúszott "véletlen" a kezem, és megmarkoltam a combját.
- Még a végén élvezni fogom! - kacarászott.
- Ezio! Pillants ide egy kicsit!! - szólt Arianna. Ráemeltem a tekintetemet, és kaptam egy balost. Meglepetten terültem el a földön, és végignéztem a lányon.
- Ezt miért kaptam?! - jött meg a hangom.
- Mert nem engem tapizol. - jött a felelet.
- Még a végén élvezni fogom! - kacarászott.
- Ezio! Pillants ide egy kicsit!! - szólt Arianna. Ráemeltem a tekintetemet, és kaptam egy balost. Meglepetten terültem el a földön, és végignéztem a lányon.
- Ezt miért kaptam?! - jött meg a hangom.
- Mert nem engem tapizol. - jött a felelet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)