Damon: "Bácsi" [WARNING: Yaoi (BoysLove)]

- Alex!  - kiáltotta Desmond. Hátrapillantottam, és rávigyorogtam. Nem vagyok az a vigyorgós típus. Ha kell, akkor egésznap fapofát vágok.. Desmond megállt mellettem, jobb kezét a vállamra tette, és előredőlve lihegett.
- A-alig bírtalak... utolérni... – nyögte.
- Ennyire gyors lennék? – kérdeztem meghökkenve.
- N-nem... csak... passzióból lihegek... – mondta a szemét forgatva. Gyors mosoly suhant át az arcomon, lesöpörtem a kezét magamról, és tovább mentem.
- Voltaképpen merre is megyünk? – vette fel az én ütememet. Egyszerre léptünk, és ezt ő is észre vehette, mert elmosolyodott.
- Nem tudom. Nincs célja... – horgasztottam le a fejemet, hogy a hangom nehezebben jusson el hozzá.
- Mit motyogsz?
- Foggggalmam sincs. – hangsúlyoztam ki a g betűt.
- Vagy úgy... – Desmonddal régebb óta „barátok” voltunk. Egyetlen ember, aki hozzám mer szólni. Régen... kísérleteztek rajtam. És... a dolog rosszul sült el. Mondhatni különleges képességem lett. Különlegesen gyilkos. 
- Des.
- Hm?
- Van kedved játszani?
- Mit?
- „Bácsi”.
- Ömm... az mi?
- Ne mondd már, hogy nem ismered.
- Ha jól tudom, elmúltunk tizenkét évesek. Már kurva régen.
- Na és?
- Mit és?
- Ilyen kedvem van. Játszunk?
- Mik a szabályok?
- Ezt vehetem igennek.
- Nem.
- De. – vigyorogtam rá. – Na. A szabályok a következők: addig kínozlak, míg azt nem mondod, hogy „Bácsi”.
- Hülye szabály. De... felőlem rendben.
- Fuss.
- Mi?
- FUSS!! – rikoltottam, és rávetettem magam. Felordított, hasbarúgott, és kicsusszant alólam. Talpraugrott, és menekülni kezdett; eszeveszetten kapkodta a lábait, és meg sem állt, amíg zsákutcába nem tévedt. Ott felém fordult, és a falig hátrált. Természetesen végig a nyomában voltam.
- N-nem mered... – rázta meg a fejét, tekintetét végig rajtam tartva.
- De-de. Merem. – nevettem. Kezeimet átváltoztattam fél méteres késekké. Vállaimból fekete csápok nőttek, és körülöttem csapkodtak, szívdobbanásom ütemét követve.
Desmond nagyot nyelt, és letörölte az izzadságot a homlokáról. Közelebb léptem hozzá, izmaimat megfeszítettem, és ugrottam. A levegőben felhúztam a lábaimat, hogy erőteljesen állba rúghassam, de a férfi félreugrott, és szinte belefúródtam a betonfalba. A törmelék rámzúdult, és betemetett maga alá.. Karjaimmal addig kapálóztam, míg nem sikerült rést ásnom magamnak, ahol kinyúltam, és biztos helyet keresve tapogatóztam. Mikor elkaptam egy csövet, kihúztam magam, leporoltam a ruhámat, és kifutottam a zsákutcából. Kicsit meggörnyedve, mint egy farkasember, körbenéztem az utakon, Desmondot keresve. Fülelni kezdtem, nem-e hallok valamit... Lihegés... lábdobogás... mellettem egy utcával. Jobbra fordultam, és elrugaszkodtam. Bevágódtam egy utcába, és nyomban ráakadtam zsákmányomra: Desmondra.
- Nem kapsz el!! – kiáltotta.
- Óó, dehogynem. – nyaltam meg a számat, mely ki volt száradva. Kezemet formálni kezdtem; csápot csináltam belőle, és ostorként használtam. Az előttem futó férfit célozva ide-oda csapkodtam vele, és számoltam, hányszor találom el. Mikor már huszadszorra csaptam a hátára, összeesett.
- Nem bírtad sokáig. – álltam meg mellette. Leguggoltam hozzá, és magam felé fordítottam az arcát. Szeme rámszegeződött, mozdulatlanul feküdt a földön. Abból láttam, hogy eszméleténél van, hogy ide-oda mozog a tekintete.
És épp ezért nem vettem észre, hogy a kezével homokot gyűjt... mikor felfigyeltem rá, már belezúdította az arcomba az egészet.
- Hej!! Desmond, ez... ezz...FÁJ!! – üvöltöttem. Hallottam, ahogy feltápászkodik, és futásnak ered. Kisöpörtem a szememből a szemcséket, és kerestem, merre rohant. Ezt a környéket ismerem... a háza felé vette az irányt. „ Könnyű préda vagy, DesDes..” vigyorodtam el. Szép lassan felálltam, és ráérősen elindultam.  Zsebrevágtam a kezemet, kapucnimat az arcomba húztam, hogy ne süsse a lemenőben levő Nap a fejemet. Kihúztam egy szál cigit, meggyújtottam, és pöfékelni kezdtem. Az utca üres volt... elhagyatott... pont ezért szeretett itt lakni. Leszórtam a hamut a földre, majd eldobtam a csikket, és eltapostam. Hamarosan Des háza előtt álltam. Felnéztem az ablakokra – a redőnyök le voltak húzva.
- Ez engem nem tart vissza. – suttogtam. Nekifeszültem az ajtónak, és egy pillanat alatt forgáccsá reszeltem. „ Majd kifizetem... pardon.. ha lesz miből. ”
Beléptem a hallba, és a lépcső felé vettem az irányt. Kettesével szedtem a fokokat, és pikk-pakk fent voltam a második emeleten.
- Desmoooond! – trilláztam. A sötétben nem láttam semmit, így kénytelen voltam felkapcsolni egy lámpát. A laminált padlón lábnyomok voltak, melyek egyenest a fürdőbe vezettek. Levettem a cipőmet, hogy halkabban lépegethessek. A nyílászáróhoz osontam, ráhajoltam a fára, és füleltem. Halk, ütemes vízcsöpögés... rossz a csap... az illatosító két percenkénti fújása. És egy plusz hang... egy kétségbeesett ember halk hiperventillálása. Bár fogalmam sincs, hogy tud ilyen halkan lihegni... Egy csáppal megpróbáltam elforgatni a kilincset, de nem akart nyílni. Kulcsa van... Hallottam, amint egy lépést tesz előre. Hátráltam kettőt, és megálltam a tükör előtt. Na, ha már itt van... Belenéztem, és az arcomat kezdtem el tanulmányozni. Kipirultam, és a futástól nehezen vettem a levegőt. A ruhám tiszta sóder volt, a hajam izzadságtól tapadt a homlokomra. Na.. az önmustrálás is megvolt. Visszafordultam célpontomhoz, és vártam. Leültem a földre, törökülésben, és még többet vártam...
                                                             --------------------------------

Egy olyan jó két óra múlva hallottam, amint fordul a zárban a kulcs. Azonnal éber lettem, és megfeszültem. Kezemből csáp nyúlt, és a lámpához cikázott. Felkúszott a rúdon, és lekattintotta a kapcsolót; a szobában teljes lett a sötétség. Az ajtó hangosan nyikorogva kitárult, és kilépett rajta a várva várt személy. Szám hatalmas mosolyra húzódott, és ujjaimat összefontam, majd az ölembe helyeztem a kezemet. Felkapcsolta a fürdőszoba villanyt, majd körbenézett.
Mikor tekintete rámsuhant, lefagyott. Egy, vagy két percbe telt, mire felfogta, hogy egy darab Alex vigyorog teli szájjal előtte. Kitágult a pupillája, és hirtelen visszahúzódott. Megpróbálta becsapni az ajtót, de mielőtt megtehette volna, a küszöbre csúsztattam a lábamat, és megállítottam a nyílászárót. Próbálta kirúgni a lábfejemet, próbált kilökni, de sehogy sem ment neki. Lazán hátrébb taszítottam, majd betettem magam mögött az ajtót. Kulcsra zártam, majd a fémdarabot a farzsebembe tettem.
- Na és most kezdődik az igazi játék. – figyeltem, ahogy kövér verejtékcseppek keletkeznek kivörösödött arcán. Térdre ereszkedtem, és közel kúsztam hozzá. Ujjaimat az álla alá csúsztattam, felemeltem a fejét, és mélyen a szemébe néztem. Ekkor elfogott valami különös érzés... hirtelen megszédültem, és a hátsómra tottyanva elengedtem az arcát. Halálra rémülve bámult rám, idegesen lihegve, nagyokat nyeldekelve. Megráztam a fejemet, majd ismét összeszedve az erőmet, megpróbáltam a frászt hozni rá. Mivel egyre ellenállóbb lett, bevetettem a csápjaimat. Először a nyaka köré fontam, majd egyre szorosabbra húztam. A következőt a csuklójára tekertem, a harmadikkal a lábait kötöttem gúzsba.
- N-nem fogom... m-mondani... – hörögte.
- Meglátjuk. – hajoltam közel hozzá. Leheletem az arcát súrolta, ujjamat végighúztam a száján húzódó hegen. Megpróbálta elrántani a fejét, de szabad kezemmel megfogtam az állkapcsát, és magam felé fordítottam erővel. A tekintetem... homályosodni kezdett...
- Mi a... – kezdtem, de hirtelen a látásom megszűnt. Mintha elvágták volna. Aztán.. ismét visszanyertem...de mindent vörösen láttam. Pislogtam párat, és ismét tisztán szemléltem a világot. De... nem voltam ura önmagamnak. Megnyaltam az ajkaimat, majd ráhajoltam Desmondra. Hozzáérintettem a homlokához az orromat, majd kéjesen elvigyorodtam.
- Ezt nem teszed zsebre, szivi. – suttogtam. „Szivi?! Ez... ezt nem én mondtam...!” A csápjaim önmaguktól mozogtak, és betúrtak a pulóvere alá. Felhúzták, és engedték meglátni a férfi felsőtestét. A karja vörös lett, ahol megszorítottam, itt-ott belilult. Saját magamat visszatartva – mellesleg nem sok sikerrel – megnyaltam a mellkasát.
- M-mit csinálsz?! – hebegte.
- Nem látod? Örömet okozok. – vigyorogtam rá, akaratom ellenére.
- A-Alex... – suttogta. Nekidöntöttem a fürdőkádnak, és végignyaltam a bőrén. Ahol a nyelvem megérintette, libabőrössé vált, és kiszakadt belőle egy félő nyögés. Lazítottam a csápok szorításán, és felemeltem a fejemet, hogy egy vonalban legyen a tekintetünk. Megeresztettem egy sokat sejtető mosolyt, és készen álltam a következő lépésre. Lehúztam a nadrág cipzárját, végigsimítottam az ágyékán, majd megpróbáltam leráncigálni róla a gatyát. Persze... kaptam egy-két jól irányzott tockost... Még mindig nem bírtam magamon uralkodni. Mintha... valami irányítaná a testemet. Odakint sötétség telepedett a városra, a szél feltámadt, és a fák koronáját tépte. A fürdőszoba hirtelen forró lett, mindent elsöprően forró..
- Alex... hiába... minden... akkor sem fogom.. mondani, hogy... b-bácsi... – nyöszörögte Desmond.
- Meglátjuk, meglátjuk... – ismételtem önmagam. Élvezettel figyeltem, ahogy egyre nedvesebb rajta a ruha az izzadságtól. A „bónusz karok” saját maguktól kezdtek el mozogni, benyúltak a lábai közé, és mintha csikizni szerették volna. Szinte végig szaladtak a testén, öt kört leróva. Félelemmel teli hangja megtöltötte a helyiséget, a hangok visszaverődtek a csempéről, szinte simogatva füleimet – magam sem tudom, miért éreztem így -. Lefejtettem róla a nadrágját, majd valamivel később a felsőruházatát is. Az alsónadrágja nyirkos volt a verejtéktől.. az arcára néztem, ami ki volt pirosodva az izgalomtól, amit azzal okoztam, hogy ujjaimmal bebarangoltam a testét. Hevesen ficánkolt alattam, és meglazult csápjaimnak köszönhetően kiszabadította a karjait, és próbált magáról letolni.
- Jaj, ne tiltakozz már ennyire... – cöcögtem.
- De nem akarom...
- Érdekes. Az alsónadrágod nem ezt mutatja. – próbáltam célozni erőteljes erekciójára. Hallottam, amint elakad a lélegzete, majd ismét beindul, és gyorsabban veszi a levegőt. Perverzen elmosolyodtam, ujjaimat a jobb csuklójára kulcsoltam, és elhúztam a testétől a karját, hogy ne védekezzen. Másik kezemmel lejjebb nyomtam a testét, hogy teljesen alattam legyen, és lovagló ülésben ráültem, hogy végképp megfosszam a mozgástól. Lehajoltam, megharaptam az ajkát, majd kihúztam az alsót; megpróbáltam elérni a lehetetlent: hogy ő is élvezze, amit csinálok... szeme vadul cikázott ide-oda, keresvén, hol talál egérutat. Halkan felnyögött, ahogy mozgatni kezdtem a csípőmet, hogy kényelmesen csücsülhessek rajta további kínzása érdekében.. ekkor hirtelen valami megszólalt a fejemben.
„ Mit csinálsz?! Elment az eszed?! Ha ennek híre megy, téged kinyírnak!! Ez egy férfi! Nem szabad...!!
Nem tudok mit csinálni! Nem vagyok ura a testemnek..!” próbáltam a fejemben levő kis hangocskának a tudtára adni, hogy amit most teszek, azt nem saját erőmből teszem.. valaki, vagy valami.. irányít... a karjaim önálló életet éltek; levettem magamról a bőrdzsekit, majd a pulóvert is. Oldalra dobtam a szennyeskosárba,  majd ismét Desmondra összpontosítottam. Kicsit felemelkedtem, hogy megfordíthassam a testét, és amint a hasára gödítettem, ráültem a derekára. Jobb mutatóujjammal a szájába nyúltam, végigsimítva a fogain, amik ütemesen összekocódtak. Utána a mellkasára „vándoroltam”, kerestem a pontot, ahol megérezhetem a szívverését. Rövid úton megtaláltam, és ott pihentetve a kezemet, érzékeltem dobbanásait, melyek egyenetlenek voltak a félelemtől. Végignyaltam a hátán, élvezettel suttogtam a fülébe:
- Az enyém vagy...
- N-ne...ne tedd...! – szinte nyöszörögte. Éreztem, ahogy kiszáll belőle az erő, és már nem képes mozogni. Szinte vele együtt tapasztaltam, ahogy a tagjai elernyednek.. Ismét megfordítottam, majd előrenyomultam. Homlokomat az övéhez nyomtam, és kéjesen ráleheltem, hogy megfigyeljem, milyen reakciót váltok ki nála ezzel a cselekedetemmel. Lenyúltam az alsónadrágjába, és megfogtam a bájdorongját. Úgy éreztem, mintha... pulzálna.. bár lehet, csak a képzeletem játszott velem. Az arcára néztem. A pupillája teáscsészényire tágult a gondolattól, ami átfuthatott az agyán. Nagyjából ez lehetett...Miért történik ez velem...? Résnyire szűkítettem a szememet, majd megcsókoltam. Nyelvemet beerőltettem a szájába, több kört leróva, végigsimítva a fogain. Desmond tompa hangon felnyögött, majd igyekezett eltolni magától – hiába. Nem volt benne elég erő ahhoz, hogy egy ilyen testet, mint az enyém, tollpiheként eltaszítson magától... Ismét a hasára gördítettem, és támadásba lendültem. Csípőmet a fenekének nyomtam, minek következtében ismét feltört belőle egy nyögés, és nekipréselődött a kád szélének..  Kigomboltam a nadrágomat, lehúztam a sliccet, és lassan lehámoztam magamról a ruhadarabot. A szédülés... ismét a hatalmába kerített az az érzés, mielőtt igazán megkezdtem a tortúrát.. de nem engedtem neki. Mert tudtam, hogyha ismét megszédülök... elveszítem a játékot, rosszabbik esetben elájulok. Csápjaimmal az alsójában túrkáltam, többször végigsimítva ágyékán. Patakokban folyt róla a víz, és nem tudott egy ép mondatot kinyögni.. mindig egy félelemmel teli, elgyötört nyöszörgés lett a vége.. de most... tisztán értettem, mit mond.
- N-nem bírom...! K-ki fo-fogom mondani...!! Játék ide vagy oda... de nem bírom... Alex!!
B-bácsi...!! Hallod?! BÁCSI!!! – sikoltotta, mikor már a kezemmel is simogatni kezdtem. Ujjaim megdermedtek a szótól, ami kísértetiesen verődött vissza az eddig lihegéstől visszhangzó fürdőszoba kék csempéjéről.
- Mit mondtál...? – szűrtem összeszorított fogaim között. A szédülés erősebben lüktetett bennem. A látásom ismét elhomályosult.. kezem lehullott az oldalam mellé, testem megadta magát, majd erőtlenül eldőltem. Végig nyúltam a padlón, és hevesen kapkodtam a levegőt. A szívem vadul dobogott... azt hittem, ott helyben elvisz a szívroham, egy meztelen pasas mellett, akit az imént majdnem megerőszakoltam. Ismét mindent vérvörösen, pulzálón láttam.. a köd ellepte az agyamat, és nem tudtam tisztán gondolkodni.. aztán, mint körülbelül tíz perccel ezelőtt, megszűnt az egész. Mintha elvágták volna... Hirtelen felültem, és rémülten bámultam a meztelen Desmondra.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem aggódva épelméjűségéért.
- N-nem emlékszel? – nyögte. Megráztam a fejem.
- Az biztos, hogy semmi jót, ha én is félig pucéran fetrengek a földön.. – mormogtam az orrom elé. Nem emlékszem... csak arra, hogy ülök az ajtó előtt...