Este volt. Elöntött a jeges félelem. Egyre többet gondoltam arra, hogy lehet szellemek járnak a lakásban. A furcsa csukott ajtók rázkódása miatt. Ezek még napközben is rám hozták a frászt, ahogy nyugodtan ültem és a zárt ajtó mintha becsapódott volna. És így ahogy háttal feküdtem a szobámnak, zajt hallottam. Először nem tudtam mi az, de később rájöttem, hogy a rolóm húzódik fel. Szokott ilyet, de akkor valahogy rettegni kezdtem tőle. Ahogy néhol hosszabb néhol rövidebb idejig húzódozott felfelé. Már elképzelni nemtudtam, hova megy még felfelé, hiszen a fantáziámban az élt, hogy már maximálisan felhúzódott. A
háttérben bizonytalan, elhaló lépések zajára is figyelmes lettem. Néhol léptel egyet kettőt, aztán megálltak. A lépések céltalanul bolyongtak a lakásban. Arra számítottam, hogy anyukám fog egyszercsak benyitni hozzám, de a lépések nem közelítették meg a szobámat. A szívem hevesen dobogott, ahogy megmozdulni
sem mertem, rettegve a szobát elfoglaló árnyaktól, attól, hogy még az ártatlan plüss dalmatám feje helyén is valami eltorzult szellem-arcot véltem látni. Könyörögtem, hogy aludjak el, és nem érdekel ha hajnali 4-kor ébredek fel, csak aludjam át az este legsötétebb pontját. Hirtelen egy hangos zaj csapta meg a fülemet. Az a zaj amikor kikapcsolnak egy számítógépet. Összerándultam a dallamra, ami több okból is félelmetes volt. A dallam szinte hihetetlenül hangos volt a csendes éjszakához képest. Másfelől ki gépezne ilyen időben? A szüleim rég aludtak én meg az ágyamban voltam. Ráadásul a gépünkhöz NINCSEN
hangfal. Nem ad ki semmilyen hangot. Nem nagyon akartam elhinni a hallottakat, inkább igyekeztem meggyőzni magamat, hogy álmodtam az egészet. A vége felé már kezdtem elhinni, hogy csak álmodtam, de a hangos dallamra ettől függetlenül is összerándultam. A szívem még pár perc múlva is ugyanolyan hangosan
és izgatottan vert. Kényszerítettem magamat, hogy megforduljak. Így megnyugszom, ha nincs semmi az ágyam mellet, vagy a szobámban. És ha mégis van ott valami. Hát akkor sikítok. Nehézkesen megfordultam,és kinyitottam a szemem. Semmit sem láttam a sötétben, csak foltokat. És azok a foltok akár emberek is
lehettek. De gyorssan eltűntek a fekete részletek. Láttam a szobát, hogy nincs ott semmi. Így inkább az éjszakába meresztettem a tekintetemet, hogy tudjam: nem kell félni, nincs itt semmi. Visszacsúktam a szemem és magamra húztam a takarót a nagy melegben, mint valami védő burkot. Akaratlanul is eszembe
jutott a paranormal activity. Mintha ilyenkor az agyam ellenem fordulna és előhozná ezeket a képeket. De megpróbáltam inkább a regényemre koncentrálni, a hiányzó részletekre amiket mindenképpen ki kell még találnom találnom. Egy darabig bevált ez a módszer de újra a sötét szobám jutott az eszembe. Félve
nyitottam ki a szemem és bámultam bele a sötétségbe. A szoba teljesen hétköznapinak tűnt, de én még mindig rettegtem. A jövőre tereltem a figyelmem, milyen lesz amikor egyedül fogok lakni egy lakásban? Utána az is az eszembe jutott, hogy amint lesz pasim és eljutunk oda, hogy vele fogok aludni, akkor nem
fogok esténként félni. De most jelen van, vagyis egyedül vagyok a szobámba és még a megmoccanáshoz sincs elég bátorságom. Kétségbeesetten kapaszkodom a plöss sárkányomba és dalmatámba, félve attól, hogyha elegedem őket, akkor leránt valami az ágyról. Bahúzódok teljesen a falhoz, hátha nem érnek el
hozzám a sötétség csápjai. Lehunyom a szemem, de az akaratlanul is kinyílik. Újra és újra. Megpróbálok az alvásra koncentrálni, valami kellemesre gondolni, de attól függetlenül még félek. Mikor következőnek kinyitom a szemem a szoba fényben úszik. Ezt az estét túl éltem. A következőt hogyan fogom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése