Nana: Skórpió

Nyugodtan sétálgattam az utcán. Éppen az irodába siettem. Egyik kezemben a kávémat a masikban az aznapi újságot tartottam. Szerettem a pörgést, hogy mindig van valami új, hogy több dolgot tudok egyszerre csinálni.
Végig futottam az újságon a szalagcímet: A Skorpió újra lecsapott! Egy pillanatra megtorpantam. Azt hittem, hogy már rég elfogták. Skorpió egy hirhedt gyilkos volt. Sorra tette el láb alól az embereket, a hullaházak meg a temetők már alig győzik befogadni a halottakat.
A nevét a kézfején lévő tetoválásról kapta. Ugyanis egy hatalmas skorpió terjeszkedik végig a karján. Állítólag megölte az embert aki csinálta neki a tetoválást és visszalopta tőle az odaadott pénzét. Nem csodálom, hogy körözik. Hála az égnek én és egyik ismerősöm sem találkozott még vele. Ezért nagyon hálás vagyok, hsiz sok felől hallom, és nemcsak az újságogban meg a Októberi szellő söpört végig az utcán, felkavarva a barna leveleket a földön, odébbsodorva egy reklámújság lapjait. Hirtelen csörrent meg a mobilom, alig hallottam a nagy hangzavarban. Idegesen kapartam elő a táskám mélyéből, miközben az üres kávés dobozt beledobtam a legközelebbi kukába. Meghúztam a telefontokomon lévő bőrfület amivel a telefont lehetett kihúzni a tokból. A mobil könnyedén kicsusszant. A fülemhez emeltem a telefont miközben megnyomtam a zöld gombot.
- Halló, halló. - szóltam bele a készülékbe.
- Abigél! Végre! - hallatszott egy megkönyebült hang a vonal túlsó végén. - Robert vagyok. Siess gyorsan az irodába. A főnök őrjön és ugyebár senki sem szeretné ha ilyenkor elkésnél. Csak gondoltam, figyelmeztetlek.
- Oh, köszi. - vigyorodtam el. Köztudott volt, hogy ha a főnököm bedühödik akkor minden hibát felnagyít. Még azt is ami nem számít hibának.Egészen félelmetes.
- Akkor sietek. - szóltam bele a telefonba.
- De nagyon. Majd találkozunk, szia. - Robert kinyomta a telefont. Gyanítom, hogy a mosdóban rejtőzött el. Gyorsan visszaraktam a mobilom a tokjába azt pedig a táskámba. Gyorsan kanyarodtam be egy kihalt utcába. Úgy gondoltam lerövidítem az utat és átvágok itt. Jártam már itt párszor, és most elég baljóslónak tűnt. Egy picit lassítottam és füleltem. Az autók és az emberketől minthogyha egy nagy hangszigetelt fal választana el. Ahhoz képest, hogy csak pár méterre vagyok attól a forgalmas utcától ahonnan ide bejöttem. Halkan hallottam ahogy odakint egy-egy kocsi elhajt. Gyorsítottam. Hirtelen egyszerre minden sötét sarok, virágcserepes ablak vészjóslónak látszott. Nagy csörömpölés. Egy fekete macska ugrott ki az egyik kukából ami fel is borult. Ijedten ugrottam odébb. Lehajoltam a macskához. Kellett valami, ami megnyugtat. Elkezdtem simogatni a macska selymes szőrét, miközben egy apróbb távolabbi zajra lettem figyelmes. Mintha ingerülten suttognának. Talán vissza kéne fordulnom? - kérdezte meg egy hang a fejemben. Egy frászkarikát, Abigél, felnőtt nő vagy, nem ijedhetsz meg ennyitől. - rivallt rám egy másik hang. Így új erőre kapva egyenesedtem ki és indultam meg előre. Véletlenül beletapostam egy pocsolyába a magassarkú cipőmmel. De a loccsanás hangját egy pisztolydörrenés nyomta el. Ijedten fordultam jobbra, ahol egy sötét sikátor húzódott. Egy kopasz, izmos ember terült el a nedves köveken. Egy másik fickó meg jóformán félrelökött, ijedt arckifejezéssel rohant el.
Ijedten álltam a tények előtt, hogy itt éppen lelőttek valakit.
- Úristen! - ordított fel mellettem valaki. Oldalra pillantottam és Robert állt ott, és közrefogta az ijedt arcó srácot aki épen most menekült el.
- Úristen! - kiálltotta el magát újra. Elengedte az ijedt férfit akin nem látszott, hogy menekülni akar. Robert odafutott a pulcsis alakhoz a földön.
- Hívd a mentőket! Még él! - ordította nekem. Villámgyorsan kotortam bele a táskámba és szedtem elő a telefontokomat. Megrántottam a kis bőrdarabot, de a telefon nem akart mozdulni.
- Oké, oké. Csak nyugi. - motyogtam magamnak idegesen. Tovább rángattam a bört, de a telefon nem akart kijönni. Erősebbet rántottam rajta, mire az leszakadt, a telefonom meg bent maradt.
- Hagyd! Már nem él. - jelentette be elkeseredve. Elkeseredetten néztem a holttest felé.
Egy negyed óra múlva sikerült kihívni a zsarukat. Akik ki is jöttek és kihallgattak engem, Robertot, meg az ijedt fiút, akinek, mint kiderült Máté a neve.
- Szörnyen sajnálom, hogy nem tudtam, előbb hívni a mentőket. Beragadt a telefonom. - mondtam a zsaruknak. Tamás nyomozó éppen válaszolni akart amikor, egy másik rendőr odaordított neki.
- Nyomozó! Idenézzen! - egyszerre volt boldog és félő a hangja. Idegesen és kíváncsian álltunk fel és mentünk oda a hullához.  Az élettelen test kézfején egy hatalmas skorpió húzódott végig. Pont amilyen Skorpió kezén is volt.
- Hölgyem. Személy szerint én örülök, hogy a mobilja beragadt a tokba. - hitetlenkedve néztem a testre majd a nyomozóra. Skorpió halott lenne?
Később még kideült, hogy tényleg az igazi Skorpiót ölte meg Máté, így a gyilkosság miatti börtönbüntetése elszállt. az emberek pedig boldogan lélegeztek fel. Egy bűnözőtől megszabadultunk.