Lassan itt a nyár. A tavasz gyorsan köszöntötte az új évet. Hozta a szokásos formáját. Minden virágba borult, nem kellett nagykabát, elég volt egy pulcsi a rövid ujjú póló fölé. Az iskolában a padokban az összes diák morgolódott, hogy ilyen szép időben a egy tanteremben ülnek. Adrienn is egy padban ült és élettelenül bámult ki az ablakon. 15 évesen nem vágyott annyira haza, mint társai. Tudta, ha hazamegy biztos letolják valami miatt. A csengő hangos berregéssel szólalt meg, betöltve a termeket, folyosókat. Az összes gyerek, 6 évestől a 15 évesig, mind olyan gyorsan söpörte be a táskájába a tankönyveit amilyen gyorsan csak lehetett. Adrienn mégis húzta az időt. Nem akart haza érni soha. Péntek volt, a diákoknak a tökéletes nap, főleg ilyen jó időben. Adri összepakolta a cuccát, és amilyen lassan csak tudott kivánszorgott a suliból. A hazaútban azt szerette a leginkább, hogy egy erdőszéli házban lakott, és az erdei utak szépek és titokzatosak tudtak lenni az év minden szakában. Szerette a nyarat, meleg volt, és rövid ujjú, vagy akár ujjatlan pólóban sétálni egy erdőben a zöld levelek között, ahová a város forgataga nem jut el, varázslatos érzés. Szerette az őszt, a barna, sárga levelek, befedték a barna, vagy a fűtől zöld földet, és költői hangulatot csempészett a fák közé. Szerette a telet, olyankor minden fehér volt, tele volt hóval, ami egyszerűen melengette a szívét a hideg ellenére is. Szerette a tavaszt, számára ez az újrakezdést szimbolizálta. Az ősszel lehullott levelek és virágok helyére újakat varázsolt ez az évszak. Az út megint, mint szokott gyönyörű volt. Elgondolkodtatta, mint mindig. Gondolatai az iskola, társai körül forogtak. Mindig is furcsa lánynak tartották, de nem annyira, hogy legalább egy-két barátja ne lenne. Voltak barátai és viszonylag jó jegyei. Az élete tökéletes is lehetett volna, ha otthon nem mindig a földi pokol fogadja. Anyjától vagy apjától mindig nagy leszidásra számíthatott. Néha előfordult, hogy jól kijöttek, de mindig jött egy olyan téma, gondolat, ami veszekedésbe torkollott. Adrienn ilyenkor egy ideig csendesen tűrte a sérelmeket, mikor olyanokat mondtak, amiket már nem viselt el akkor kiállt magáért. Már rájött, utána mindig rájött, hogy ez hiba volt. Csöndesen kéne bírnia, így biztos hamarabb abbahagynák. Adrienn csiripelést hallott. Behunyta a szemét, nekidőlt az egyik fának és sóhajtott egyet. Szerette a természet zajait. A madár csicsergést, a fák között fújó szelet, az eső kopogását a tetőablakokon, faleveleken. Nagy állatbarátként rögtön előkapta a táskájából a fényképezőgépét, hiszen tudta, a madár itt van nem messze. Ledobta a táskáját a földre és amilyen halkan csak tudott a madár közelébe lopakodott. A szeme elé emelte a gépet, ráfókuszált a modelljére, mikor neszt hallott. Gyorsan vette el a szeme elől a gépet és körbenézett. Nem látott semmit. Csinált egy hátraarcot, és egy farkassal találta szembe magát. Sikoltásra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. Segítség! – gondolta. Hátrált pár lépést mikor a fának ütközött. A farkas a nagy fekete szemeivel szemlélte, majd hátat fordított neki és elügetett. Még lehetett hallani a vonítását. Adrienn először találkozott farkassal, és sietett haza, hogy többször ne is kelljen. Szinte futott a kis faházig. Lenyomta a kilincset és nagy hévvel beesett a konyhába, ahol az anyja egy széken ülve keresztbe tett lábbal, keresztbe font kezekkel várt rá. - Megint késtél! – szegezte Adriennre a szigorú tekintetét.
- Sajnálom! – jött a válasz. A lány nem számított nagy letolásra, így belekezdett a történetébe egy farkassal. – Anya! Képzeld, láttam ma egy farkast az erdőben hazafelé.
- Na ne nevettess! Nem kéne mindig ilyen meséket kitalálnod, ha késel! Sietnél inkább haza gyorsabban, több időd lenne tanulni. Nem lennének ilyen rossz jegyeid történelemből és kémiából!
- De anya! Én tényleg láttam! – mondta Adrienn picit mérgesen. Anyja sosem akart neki hinni. Ha rossz jegyet hozott az volt a baj, ha meg jó jegyet, ötöst találtak az ellenőrzőjében rögtön ráfogták, hogy csalt, és saját kénye kedve szerint firkantotta be a jegyet.
- Na persze! – ennyi volt rá a válasz. Anya felkelt az asztal mellől és a kályhához ment. A kis házikóban még régimódi volt a sütés-főzés. Tüzet kellett hozzá gyújtani, aminek következményében nyáron meg lehetett sülni. Adrienn rögtön ment az ablakhoz, hogy kinyissa. Anyja rögtön félrelökte egy enyhe mozdulattal a lányát.
- Na persze. Nyisd is ki az ablakot! Annyira jó idő azért még nincsen! A bogarak is berepülnek. – Anya határozott mozdulattal csukta be az ablakot. – Jut eszembe. Főzelék lesz vacsorára.
- Én azt nem szeretem. – mondta durcásan Adrienn, de rögtön meg is bánta.
- Még, hogy nem szereted, pedig jót tenne neked! Nem kéne ilyen finnyásnak lenned! – Adrienn látta, hogy ez után nem kéne az anyja orra alá dörgölni, hogy 2-est kapott matekból. Csöndben próbált kicsenni egy csokit a szekrényből és elosonni a szobájába. Már kinyitotta a szekrény ajtaját és anyja oda se nézve becsapta azt.
- Na ki vele. Mit nem mondasz el nekem? Milyen rossz jegyet kaptál már megint? – Megint? Adrienn agyában megragadt ez a szó. Mi az, hogy megint? Az utóbbi időben a legrosszabb jegy amit hozott egy 4-es volt.
- Tulajdonképpen nem is olyan rossz… Csak egy 2-es…
- Egy 2-es??! – ordította el magát az anyja.- Egy 2-es és ezt el sem akartad mondani? Hát ez szép, kisasszony! És ezek után még azt várod tőlem, hogy büszke legyek rád?
- De nem tehetek róla, hogy nem értettem meg az anyagot! – emelte fel a hangját Adrienn.
- Megkérdezhetted volna bármelyikünket! – rivallt rá anya. – Na most akkor takarodj a szobádba! Tanulj, és vacsoráig ne is lássalak! – Adriennt nem kellett bíztatni. Már magától is ment volna a szobájába. El a lépcső mellett, be az ajtón. Ilyenkor örült, hogy a szobája messze van a konyhától és a szülei szobájától. Dühösen csapta magára az ajtót, és mivel a házban máris kezdett meleg lenni a sütő miatt, kinyitotta a nagy üvegajtókat a szobájában, amik kivezettek a teraszra. Hallotta anyja szipogását, még ennyi falon keresztül is. Utálta ezt hallani. Ledobta a táskáját az íróasztala mellé és gyorsan kikereste belőle a telefonját majd a fehér fülhallgatót is a polcokról. Összedugta a kettőt és a fülébe tette a fülhallgatókat, a maximumra csavarta a hangerőt. Ilyenkor jól esett neki, még akkor is, ha tudta, hogy ez nem tesz jót a fülének.
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu'on M'a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M'est Bien Egal
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
C'est Paye, Balaye, Oublie, Je Me Fous Du Passe
Nem érdekelte semmi, nem akart tudni semmit. A zene bömbölt a fülében. A szellő beáramlott az ajtón. Lehunyta a szemét, élvezni akarta a pillanatnyi örömöt.
Avec Mes Souvenirs J'ai Allume Le Feu
Mes Shagrins, Mes Plaisirs,
Je N'ai Plus Besoin D'eux
Balaye Les Amours Avec Leurs Tremolos
Balaye Pour Toujours
Je Reparas A Zero
Csak akkor vette észre a farkast a nagy, nyitott üvegajtók előtt amikor az már ott állt pár másodperce és vakkantott egy halkat. Adrienn eltátotta a száját, a második találkozás alkalmával. Mit tehetne most?
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu'on M'a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M'est Bien Egal
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Car Ma Vie, Car Me Joies
Aujourd'hui Ca Commence Avec Toi
A farkas előre ugrott, Adrienn felé. A lány torkán nem jött ki hang, pedig kiáltani akart. Nem tudott. Futni akart, de a lába nem engedelmeskedett. Fel akart kelni az ágyról. Kezdett egyre melegebb lenni. A farkas úgy látszott, nem akarja bántani. A szürke négylábú noszogatón megbökdöste, mintha azt akarná ő is, hogy keljen fel az ágyról.
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu'on M'a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M'est Bien Egal
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
C'est Paye, Balaye, Oublie, Je Me Fous Du Passe
Adrienn felkelt. Érezte a forróságot, ami biztos nem kintről jött. A farkas megharapta a lány hosszú és bő pólójának a szárát és ráncigálni kezdte kifelé. Adrienn tanácstalanul követte. Valami azt súgta neki, jól jár, ha követi.
Avec Mes Souvenirs J'ai Allume Le Feu
Mes Shagrins, Mes Plaisirs,
Je N'ai Plus Besoin D'eux
Balaye Les Amours Avec Leurs Tremolos
Balaye Pour Toujours
Je Reparas A Zero
A farkas elráncigálta a háztól messzire el, el onnan. Egy távoli tisztáson álltak csak meg, mikor a nap már a földdel érintkezett. Alkonyodott. Adriennt elengedte a farkas. A lány erre a hirtelen szabadságra hirtelen fordult meg, rá akart jönni, hogy hova került.
- Miért hoztál ide? – kérdezte a farkastól. Mire megfordult a farkas eltűnt. Adrienn tanácstalanul forgott körbe-körbe, hátha valahol megpillantja a társát. Kezdett félni. És a meleg ami nap közben mindenhol ott volt, kezdett eltűnni. Gyorsan indult el a ház felé. Anyja, apja nem fogják kímélni. A zenét már rég leállította, s most teljes erejéből futott a faház felé. Már ismerős volt a környék, tudta, hogy jó felé jár. Már mindjárt itt van, mindjárt…! Kiesett kis tisztásra a házhoz. A házhoz, ami már nem állt a helyén, úgy ahogy régen. Nem pislogtak le a kis ablakok kedvesen, mint régen. Milliónyi fekete, elszenesedett törmelék állt a házikó helyén. Adrienn sokkolva lett. Nem akarta, nem bírta elhinni azt, amit látott.
- Biztos rossz helyen járok… - suttogta maga elé. Közelebb sétált a szenes fákhoz, amik régen az otthonát alakították, tartották. ,,Vár állott, most kőhalom…” Még közelebb lépett, lenézett a törmelékre, ami rögtön el is homályosodott a könnyektől. ,,Kedv s öröm röpkedtek, halálhörgés, siralom zajlik már helyettek…” Átlépett egy viszonylag épen megmaradt gerenda felett. Anya bizonyára égve felejtette a tüzet, őrizetlenül. Átlépett még egy fán. Ahogy lenézett meglátott egy füstös macit, ami régen szép barna volt, most fekete. Lassan lehajolt érte és felvette, hogy közelebbről megnézhesse. A macit 3. születésnapjára kapta a szüleitől. A farkas lehet tudta. Megérezte a tüzet, azért rángatta el. Megmentett. Adrienn a szája elé kapta a kezét, és elbőgte magát. Elejtett a macit, tett hátra egy-két lépést, majd megfordult és futásnak eredt. Csal el, el onnan!
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Ni Le Bien Qu'on M'a Fait, Ni Le Mal
Tout Ca M'est Bien Egal
Non, Rien De Rien, Non, Je Ne Regrette Rien
Car Ma Vie, Car Me Joies
Aujourd'hui Ca Commence Avec Toi
